Darts: olyan változás jön, aminek sokan nem örülnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.28. 13:48
null
Jelen állás szerint búcsút mondhatunk Charlotte Woodnak és Daniella Allfree-nek (Fotó: Twitter)
Az ITV-vel folytatott egyeztetés után a dartssport első számú szervezete, a PDC úgy döntött, hogy a jelenleg is zajló Masters tornától kezdődően a játékosok bekísérő hölgyek nélkül vonulnak fel a színpadra.

A bekísérő lányok jelenléte hagyománynak számít(ott) a sportágban, ám a versenyeken való részvételüket az utóbbi időben rengeteg kritika érte. A PDC szóvivője a Press Association hírügynökségnek elárulta, a jelenleg is zajló Masterstől kezdve a játékosok már egyedül vonulnak a színpadra.

„Minden szempontból rendszeresen felülvizsgáljuk az eseményeinket. Ezt a lépést a műsorszolgáltatók visszajelzései alapján tettük meg” – mondta a PDC szóvivője. Az ITV egyik képviselője hozzátette, a döntés a brit televíziótársasággal történt tárgyalások után született meg.

„Ha nem engedik, hogy ezt a munkát végezzem, akkor korlátozzák a jogaimat. Szép ruhákat veszek fel, kikísérem a versenyzőket a pódiumra, mosolygok, ennyi. Őszintén nem értem, mi ezzel a probléma” – bosszankodott Charlotte Wood, a PDC-világbajnokságokról jól ismert szőke bekísérő hölgy.

A világelső Michael van Gerwen ugyanakkor egyáltalán nem lepődött meg a döntésen: „A PDC azt szeretné, ha a darts mint sportág érne el minél több embert. Engem nem érdekelnek a bevonuló lányok. Ez egy sport.”

Honfitársa, az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld azonban egyáltalán nem örül a lányok száműzésének.

„Nagyon hiányoznak majd a lányok. Számomra ők részei a dartsnak” – írta Barney a Twitteren.



A döntés természetesen nagy visszhangot váltott ki a szurkolók körében, akik a lányok további szerepvállalásáért online petíciót indítottak, amelyet szombat estig már csaknem 15 ezren írtak alá.

VAN GERWEN SZOMBATI BEVONULÁSA A MASTERSEN – WALK-ON-GIRL NÉLKÜL

Legfrissebb hírek

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:26

Borbély András lesz a magyar résztvevő a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.31. 21:43

Fogynak a kérdőjelek – így alakul a PDC dartsvilágbajnokságának mezőnye

Egyéb egyéni
2026.10.31. 13:18

Fallon Sherrock 15 nyilas legben verte meg Littlert, több mint félmillió fontot vihet haza

Egyéb egyéni
2026.10.30. 23:32

A MOL Campuson dől el, ki képviselheti Magyarországot a dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.30. 12:50

16 évesen kilencnyilast dobott a brit tehetség – videó

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:37

Darts: Ross Smith másodszor is Európa-bajnok lett

Egyéb egyéni
2026.10.25. 22:59

Egyetlen holland sem jutott be a nyolc közé a darts Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.24. 22:55