Darts: nyolcaddöntős vereséggel búcsúzott a WDF-vb-csapat

Vágólapra másolva!
2019.10.11. 17:26
null
Túlzás lenne azt állítani, hogy boldogan és elégedetten tér haza a magyar küldöttség Kolozsvárról (Fotó: Magyar Darts Szövetség)
Címkék
Egyetlen magyar érdekeltségű mérkőzés maradt péntekre a World Darts Federation idei világbajnokságán Kolozsváron: a fiatal Kovács Tamara, Nagy Barnabás vegyes páros 4–2-re elveszítette a nyolcaddöntőjét egy cseh duó ellen.

Elérkezett a számvetés ideje, és bizony túlzás lenne azt állítani, hogy boldogan és elégedetten hagyja majd el a magyar küldöttség a Grand Hotel Italiát, amely a 22. WDF-vb helyszínéül szolgált.

Félreértés ne essék, a kolozsvári körülményekkel nem volt probléma – maximum bizonyos ételekkel, amiktől férficsapatunk felére rájött a hasmenés –, ráadásul a sok magyar önkéntesnek köszönhetően szinte hazai „pályán” érezhették magukat legjobbjaink.

Legjobbjaink legjobbjai azonban egyértelműen a fiatalok voltak, hisz ifjúsági versenyzőink szállították az egyetlen érmünket, valamint egy ötödik és három kilencedik helyezést, ám miközben a jövő általuk reményteljes, a jelen, a felnőttek teljesítménye hagy hiányérzetet maga után.

A legjobb felnőtteredményünk az Ihász Veronika, Ölei Annamária női páros kilencedik helyezése volt még az első versenynapról, valamint két egyéni 17. helyezés Rucska Józsefnek és megint csak Ihász Veronikának köszönhetően, a többi felejtős. Amiben egyértelműen több volt, az a tavaly Budapesten bravúrral Európa-bajnoki ötödik férficsapat szereplése.

Az összeállítás ugyanaz volt, és a Petrács Gábor, Rucska József, Székely Pál, Takács Gábor kvartett számára Japán, valamint Svájc után Lettország ellen is reális lett volna a győzelem, ami már egy újabb kilencedik helyezést hozott volna a konyhára. Aztán pedig Szlovákia következett volna, amely a nyolcaddöntőben ki is verte a letteket. 70.8-as körátlaggal...

Szóval ebben több volt, ugyanakkor az is megállapítható, hogy nem vagyunk messze az élmezőnytől sem, egy magyar játékos jó napot kifogva elcsípheti a nagy dartsos nemzetek képviselőit is, jó példa erre Petrács Gábor győzelme egyéniben a holland Jeffrey Sparidaans ellen. De a tartós sikerekhez sokkal stabilabb játék szükségeltetne, no meg az, hogy ne a mi kezünk remegjen jobban a kiszállózásnál.

Persze ezek régi bölcsességek, nincs új a nap alatt.

WDF-VILÁGBAJNOKSÁG, KOLOZSVÁR
Ifjúsági vegyes páros. A 16 között:
Sedivy, Feklová (cseh, 64.57)–Nagy Barnabás, Kovács Tamara (60.09) 4–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik