Darts: negyedszerre sikerült – Van Gerwen World Series-versenyt nyert

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.08.05. 17:31
null
Michael van Gerwen (balra) a többi ellenfeléhez hasonlóan Raymond van Barneveldnek sem adott esélyt Aucklandben (Fotó: Twitter)
Megszerezte idei első tornagyőzelmét a World Series of Darts-sorozatban Michael van Gerwen: az első három állomás kudarca után a negyediket végre megnyerte. Ehhez „csak” a világ túlsó felére kellett elutaznia a PDC rangsorában toronymagasan első hollandnak: Új-Zélandra.

Michael van Gerwen, a Phil Taylor visszavonulása utáni éra legnagyobb sztárjának tartott dartsos igencsak dacos lehetett: egyrészt mert hiába utazgatott a világba keresztbe-kasul, nem jöttek a jó eredmények (a júliust még Hamburgban kezdte European Tour-versenyen, azt még meg is nyerte – aztán előbb Las Vegasba utazott a US Darts Mastersre, ahol már a negyeddöntőben kiverte James Wade, onnan Sanghajba repült a Shanghai Mastersre, amelyen az elődöntőben parancsolt neki megálljt Michael Smith, majd jött az év egyik legfontosabb viadala, a World Matchplay az angliai Blackpoolban, ahol már rögtön a legelső mérkőzésén megfricskázta Jeffrey de Zwaan, vagyis egy honfitársa), másrészt a World Series of Darts elnevezésű sorozat 2018-as első három állomása olyannyira nem sikerült neki, hogy a negyediken, Aucklandben, az Auckland Darts Mastersen már nem is volt kiemelt.

Szóval már a szokottnál is mérgesebb lehetett Mighty Mike, és ezt az aucklandi mezőny bánta: szórta a százas átlagokat és a nagy pofonokat. Pedig csak az első fordulóban volt viszonylag könnyű ellenfele egy hazai játékos személyében (azért már neki is 102.45-ös átlagot dobott), aztán az utóbbi időben remeklő Gary Anderson ellen demonstrált erőt (105.87), majd a világranglista második helyezettje, Peter Wright ellen (102.76). Érdekes módon épp a döntőben dobott a leggyengébben, legalábbis az átlagot tekintve (97.72), de ez is elég volt a másik holland kedvenc, Raymond van Barneveld sima legyőzéséhez, aki, úgy látszik, az elődöntőben Simon Whitlock ellen dobott 103.42-es átlaggal kiadta magából, ami ezen a vasárnapon benne volt, mintha elfogyott volna a muníciója a fináléra (az elődöntőket és a döntőt egyaránt vasárnap rendezték). Hiába, ő már 51 éves, míg Gerwen 29.

A GYŐZELMET ÉRŐ KISZÁLLÓ VAN GERWENTŐL

Európában eközben vasárnap is rangos BDO-viadalt rendeztek, a Winmau Belgium Masterst, és vasárnap is ott volt a mezőnyben a regnáló magyar bajnok, Székely Pál: az első mérkőzését a legjobb 256 között kellett játszania és egyből egy kiemelt, a BDO-világranglistán 41., a WDF rangsorában pedig 15. ír Francis Carragher ellen. Nos, a Penge becenevű magyar játékos óriási bravúrt vitt véghez, amidőn 4–0-s győzelmet aratott, majd újabb két diadalt követően a 16 közé kerülésért vívott mérkőzésen állította meg 4–1-gyel a BDO kétszeres junior-világbajnoka, a 18 éves holland Justin van Tergouw – aki utána a következő négy ellenfelén is átmasírozva megnyerte az egész versenyt, a döntőben a BDO regnáló világbajnokát, Glen Durrantot megverve.

WORLD SERIES OF DARTS
4. ÁLLOMÁS (AUCKLAND MASTERS, AUCKLAND)
Döntő
Raymond van Barneveld (holland)–Michael van Gerwen (holland) 4–11

Elődöntő
Simon Whitlock (ausztrál)–Raymond van Barneveld (holland) 5–10
Michael van Gerwen (holland)–Peter Wright (skót, 3.) 10–3

Negyeddöntő
Rob Cross (angol, 1.)–Simon Whitlock (ausztrál) 7–10
Mark McGrath (új-zélandi)–Raymond van Barneveld (holland) 4–10
Gary Anderson (skót, 2.)–Michael van Gerwen (holland) 4–10
Peter Wright (skót, 3.)–Kyle Anderson (ausztrál) 10–3

1. forduló
Rob Cross (angol, 1.)
–John Hurring (új-zélandi) 6–5
Simon Whitlock (ausztrál)–Ben Robb (új-zélandi) 6–5
Michael Smith (angol, 4.)–Mark McGrath (új-zélandi) 4–6
Raymond van Barneveld (holland)–Warren Parry (új-zélandi) 6–4
Gary Anderson (skót, 2.)–Tim Pusey (ausztrál) 6–3
Michael van Gerwen (holland)–Cody Harris (új-zélandi) 6–2
Peter Wright (skót, 3.)–Tahuna Irwin (új-zélandi) 6–3
Kyle Anderson (ausztrál)–Haupai Puha (új-zélandi) 6–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik