Darts: kettőből kettő - Van Gerwen újabb tornagyőzelme

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.23. 07:45
A második helyen kiemelt Michael van Gerwen győzelmével zárult a dartsozók European Tour sorozatának második gibraltári állomása is – az első, hildesheimi viadal is a 2014-es világbajnok sikerét hozta. A holland játékos a döntőben az angol Terry Jenkinst verte meg.

A kiemelt játékosok a háromnapos verseny második fordulójában kapcsolódtak be a küzdelmekbe, a mérkőzések hat nyert legig tartottak.

A végső győzelemre is esélyesnek tartott versenyzők közül Peter Wright, Robert Thornton és Michael Smith már a második körben kiesett, míg a világbajnok Gary Andersont a harmadik fordulóban a későbbi döntős Terry Jenkins búcsúztatta.

A továbbra is kiváló formának örvendő Van Gerwen első ellenfele a 2004-es vb-döntős Kevin Painter volt, akit szoros meccsen, 85.02-es átlaggal vert meg, vasárnapra azonban belelendült a holland, és meg sem állt a végső győzelemig. A Mighty Mike becenévre hallgató játékos a fináléban majdnem kilencnyilasat dobott, ám a dupla 12-es kiszállót elrontotta.

A kilenc állomásból álló European Tour harmadik versenyére Münchenben kerül sor április 4–6. között.

DARTS, EUROPEAN TOUR, 2. ÁLLOMÁS (GIBRALTÁR)
2. FORDULÓ
Gary Anderson (skót, 1.)
–Devon Petersen (dél-afrikai) 6–2
Terry Jenkins (angol, 16.)–Tony Newell (angol) 6–2
Mervyn King (angol, 8.)–Antony Lopez (gibraltári) 6–0
Justin Pipe (angol, 9.)–Mike Zuydwijk (holland) 6–4
James Wade (angol, 5.)–Cristo Reyes (spanyol) 6–3
Vincent van der Voort (holland, 12.)–Kevin McDine (angol) 6–3
Peter Wright (skót, 4.)–Wayne Jones (angol) 5–6
Kim Huybrechts (belga, 13.)–Dimitri van den Bergh (belga) 6–5
Michael van Gerwen (holland, 2.)–Kevin Painter (angol) 6–5
Steve Beaton (angol, 15.)–Brian Woods (angol) 5–6
Brendan Dolan (északír, 7.)–Jelle Klaasen (holland) 2–6
Ian White (angol, 10.)–Nathan Derry (angol) 1–6
Robert Thornton (skót, 6.)–Gerwyn Price (walesi) 4–6
Simon Whitlock (ausztrál, 11.)–Benito van de Pas (holland) 6–4
Michael Smith (angol, 3.)–Jamie Lewis (walesi) 5–6
Stephen Bunting (angol, 14.)–Andy Smith (angol) 3–6

3. FORDULÓ
Anderson (skót, 1.)–Jenkins (angol) 4–6
King (angol, 8.)–Pipe (angol, 9.) 6–1
Wade (angol, 5.)–Van der Voort (holland, 12.) 6–2
Jones (angol)–Huybrechts (belga, 13.) 4–6
Van Gerwen (holland, 2.)–Woods (angol) 6–3
Klaasen (holland)–Derry (angol) 6–3
Price (walesi)–Whitlock (ausztrál, 11.) 6–2
J. Lewis (walesi)–A. Smith (angol) 6–4

NEGYEDDÖNTŐ
Jenkins (angol)
–King (angol, 8.) 6–3
Wade (angol, 5.)–Huybrechts (belga, 13.) 6–4
Van Gerwen (holland, 2.)–Klaasen (holland) 6–4
Price (walesi)–J. Lewis (walesi) 5–6

ELŐDÖNTŐ
Jenkins (angol)
–Wade (angol, 5.) 6–2
Van Gerwen (holland, 2.)–J. Lewis (walesi) 6–1

DÖNTŐ
Jenkins (angol)–Van Gerwen (holland, 2.) 3–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik