Darts: Alexitsnek nem volt esélye a világranglista-156. ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.20. 16:13
Alexits Tamás 6–1-re kikapott az ír Jason Cullentól a PDC European Tour-sorozat premstätteni állomásának első fordulójában.

A soproni versenyző a kelet-európai kvalifikációs verseny győzteseként vehetett részt a European Tour-sorozat negyedik állomásán, amelyet ezen a hétvégén az ausztriai Premstättenben rendeznek. Alexits az első fordulóban az ír Jason Cullennal találkozott, aki 156. a világranglistán, és csak névrokona a PDC rangsorában 19. angol Joe Cullennak.

Alexits magához képest sajnos nem játszott jól, a nyitó leget első pályáról rögtön elveszítette, s bár egyből egyenlített, a folytatásban már egy játékot sem nyert. A magyar fiú 4–1-es hátrányban szorosabbá tehette volna a meccset, de négy nyilat is elhibázott kiszállóra.

Alexits 79.63-as körátlaggal fejezte be a mérkőzést, 180-ast nem dobott, míg Cullen 91.02-es átlaggal zárt és volt egy 11 nyilas játéka is.

„Sajnos kicsit elizgultam így elsőre. Élveztem azonban, nagyon jó volt színpadon dobni. Sajnos nem jött ki az, ami igazából bennem van, de majd legközelebb. Kicsit csalódott is vagyok, viszont jó is volt. Tanulópénznek nagyon jó volt a páros világbajnokság előtt megtapasztalni, milyen is színpadon dobni tévés kamerák és több ezer ember előtt” – mondta Alexits a Nemzeti Sportnak.

A magyar játékos már úton van hazafelé, s mihelyst hazaér, már folytatja is a gyakorlást, mert – mint mondta – ki kell dobnia magából, ami benne maradt.

Alexits Tamás a harmadik magyar dartsozó Bezzeg Nándor és Végső János után, aki tábla elé állhatott European Tour-versenyen főtáblás találkozón, de honfitársaihoz hasonlóan sajnos ő is búcsúzott az első fordulóban.

Cullen a második körben a 11. kiemelt angol Mervyn Kinggel játszik.

ALEXITS TAMÁS MÉRKŐZÉSE KÉT RÉSZLETBEN

DARTS, EUROPEAN TOUR-SOROZAT
4. ÁLLOMÁS (PREMSTÄTTEN)
1. forduló
Jason Cullen (ír)–Alexits Tamás (magyar) 6–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik