Csupasport: beszippantotta a futás, gőzerővel készül a Milánó Maratonra

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.12.16. 00:27
null
Fotó: Csupasport
Címkék
A Duna televízió népszerű műsorvezetője, Somossy Barbara több szállal is kötődik a Balatonhoz, hetente ötven-hatvan kilométert fut, amely – úgy érzi – terápiás hatással van rá.

 

„Hálás vagyok, mert a sport rengeteg dologra megtanított, például az alázatra, arra, hogy sosem szabad feladni, arra, hogy ha fáj is, menni kell tovább, megtanított veszíteni, illetve csapatban gondolkodni – mondta a Csupasportnak Somossy Barbara. – Nagyon sokat köszönhetek a sportnak, ezáltal sok minden képült be a személyiségembe. Teniszeztem, kipróbáltam a díjugratást, röplabdáztam és bokszoltam is. Mindig rengeteget edzettem, egy idő után már reggelente a suli előtt is, és persze ott voltak az edzőtáborok. Ám azt éreztem, hogy nem akarok mások ellen harcolni, nem akarok a velem szemben állón felülkerekedni. A versengéstől a pályán gyomorgörcsöm volt.”

A teljes interjút elolvashatják a Csupasporton.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
9 órája

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
Tegnap, 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik