Csupasport: Nagy László a kézilabdázás után jógával kapcsolódik ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.07.27. 18:12
Címkék
A korábbi válogatott kézilabdás két éve koncentrál a test és az elme fegyelmezésére, de pályafutása alatt a regenerációban segítették a gyakorlatok, most pedig a külvilág kirekesztésében.

Elmondása szerint három évvel ezelőtt – még játékoskorában – egy csapattársa unszolására próbálta ki a jógát, és annyira megtetszett neki, hogy a folytatás mellett döntött. Mint kiderült, az első alkalom után rájött, így sokkal jobban összpontosít saját teljesítményére, és segíti a mérkőzések utáni regenerációt is.

„Már korábban is terveztem, hogy elkezdek jógázni, ám a végső lökést tényleg az adta meg, amikor először kipróbáltam – emlékezett vissza Nagy László. – Jóllehet a jógának több irányzata is van, én kizárólag a nyújtás és lazítás miatt csináltam. Továbbá aktív játékos-pályafutásom alatt sokat segített a kikapcsolódásban is. A Veszprém játékosaként igyekeztem legalább heti egy alkalommal eljárni a foglalkozásra, de törekedtem rá, hogy hetente kétszer menjek. Amikor jógázom, kizárom a külvilágot, és csak magam vagyok. Tudományosan nem tudnám alátámasztani, hogy a jóga és a futás miképpen fér meg egymás mellett, de mindkettőt nagyon szeretem.”

A jóga mellett egyéb szabadidősporttal is karban tartja magát, a részleteket a csupasport.hu weboldalon olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22

Újabb magyar siker a búvárúszó-vb-n – Korok Fatima bronzérmes

Csupasport
2026.10.04. 13:10