Csupasport: Ferenczi István rekordra tör a Szupermaratonon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 21:20
A korábbi válogatott labdarúgó Ferenczi István immár harmadszor indul a Balaton Szupermaratonon, ahol ha minden jól alakul, a 19 órán belüli idő is cél lehet.

Harmadik alkalommal vág neki a Balaton Szupermaratonnak a korábbi válogatott labdarúgó, Ferenczi István, aki idén nemcsak négy nap alatt futja körbe Magyarország legnagyobb tavát, hanem májusban az Ultrabalatonon is rajthoz áll majd.

„Egyelőre szerencsére nem hátráltatta sérülés a felkészülésemet, az utolsó időszakban dől majd el, hogy mi lehet a célom” – kezdte Ferenczi István a március 5–8. között sorra kerülő viadal kapcsán.

Hogy milyen elvárásokkal készül a versenyre, illetve hogyan hangolja össze a futást a családdal, az a csupasport.hu oldalán derül ki.

Megjelent Futóversenyek 2020 kiadványunk: a magazinban számos verseny bemutatása mellett írunk a rajtcsomagokról, versenymániáról és a népszerű félmaratoniról is. A 100 oldalas kiadvány ára 790 forint. Megvásárolható az újságárusoknál, egyes benzinkutakon, szupermarketekben. Ide kattintva bele is lehet lapozni.

Legfrissebb hírek

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Csupasport
2026.01.09. 13:51

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

Csupasport
2026.01.04. 13:27

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
2025.12.26. 09:09

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2025.12.25. 14:32

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
2025.12.24. 15:06

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Csupasport
2025.12.21. 17:14

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42
Ezek is érdekelhetik