Csupasport: „A hegymászás egyenlő a szabadsággal”

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 22:18
Címkék
Gyenyisz Urubkót ma a világ egyik legjobb hegymászójának tartják, aki elsősorban a saját szabályai szerint „játszik”, és mindig a víziói vezették, úgy a hegyekben, ahogy az életben is.

 

Az idén ötvenéves Gyenyisz Urubko egyetemistaként, a távoli Vlagyivosztokban egyik nap betévedt egy antikváriumba, ahol meglátott egy színes magazint a legendás tiroli hegymászó, Reinhold Messner kalandjairól a Nanga Parbaton, az újságba belelapozva pedig talált egy másik cikket két kazah hegymászóról, Kazbek Valijevről és Jurij Mojszejevről, akik új utat nyitottak a 8167 méter magas nepáli Dhaulagirin.

Urubkónak egy csapásra megváltozott az élete, nem sokkal később Kazahsztánba költözött, és rendkívüli hegymászótehetsége gyorsan nyilvánvalóvá vált. Első lépcsőfokként 1999-ben megszerezte a Hópárduc címet, amelyet úgy kaphatott meg valaki, ha megmászta az egykori Szovjetunió öt 7000 méter feletti hegycsúcsát: a Kommunizmus-csúcsot (7495 méter), a Pobedát (7439 méter), a Lenin-csúcsot (7134 méter), a Korzsenyevszkaját (7105 méter) és a Han Tengrit (7010 méter). Urubkónak ehhez mindössze 42 napra volt szüksége.

A hegymászó teljes történetét elolvashatják a Csupasporton.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
10 órája

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
Tegnap, 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik