Csúnya öngól az MLSZ kapujában

Vágólapra másolva!
2010.01.09. 15:58
Címkék
Elsősorban kommunikációs hibák és hatásköri félreértések vezettek oda, hogy az MLSZ előbb csatlakozott az országgyűléshez december 19-én megfogalmazott felhívásunkhoz, majd később visszakozott, ám a nyilvánosság előtt ezt nem ismerte el, inkább az akciót vádolta politikai szándékkal.

Futballról szólva különösen helyénvaló a kifejezés: nagy öngólt lőtt az MLSZ. Olyat, mint a finnek azon az emlékezetes világbajnoki selejtezőn 1997-ben ellenünk, amikor a gól előtti utolsó négy érintés az övék volt: egyik sem javított, hanem csak rontott a helyzeten.

Kezdődött azzal, hogy lapunkhoz e-mail érkezett, amely értesített bennünket, a szövetség csatlakozik lapunknak az Országgyűléshez intézett felhívásához. Ennek részleteiről a 12. oldalon olvashatnak, itt és most az a lényeg, hogy az MLSZ lépésével a legnépszerűbb sportág irányító szerve szolidaritást vállalt az állami segítségre összehasonlíthatatlanul jobban rászoruló sorstársaival, és ezzel osztatlan rokonszenvet vívott ki magának.

Hittük ezt egészen addig, amíg a szövetség honlapján nem jelent meg egy közlemény, amely mindezt határozottan cáfolta, és lapunk kezdeményezését lényegében politikai akciónak minősítette. Utóbbit mi magától értetődően visszautasítottuk, de nem tudtuk mire vélni a pálfordulást, hiszen a kezünkben volt a hivatalos értesítés a csatlakozásról. A meghökkenésünknél csak Kisteleki Istváné lehetett nagyobb, az MLSZ elnöke ugyanis információink szerint kész tényként értesült a lépésről, azaz egyértelműen kiderült: a szövetségen belül történt kommunikációs és hatásköri hiba. Emiatt egyébként Balogh Gabriella, a marketing- és kommunikációs igazgató fel is ajánlotta a lemondását, amelyet az elnök elfogadott.

A helyzetet könnyen lehetett volna kezelni, de ha egy üzlet beindul, nincs megállás, lásd a finnek említett öngólját...

Felkerült a honlapra az idézett közlemény, de nem arról adott hírt, ami történt. Nem ismerte el, hogy az információk belső áramlása kisiklott, nem kért ezért elnézést esetleg arra hivatkozva, hogy az MLSZ-ben is emberek dolgoznak, ezért hibák is előfordulnak, és mert sem az elnök, sem az elnökség nem foglalt állást a csatlakozás kérdésében – egyébként ilyen esetekben az utóbbi illetékes a döntésre –, elhamarkodottan, netán feleslegesen érkezett az e-mail a Nemzeti Sport szerkesztőségébe. Jobbnak látta inkább a mellébeszélést választani, és minket akart lejáratni a politikai célzásokkal.

Leginkább ebből lett az öngól, a tények ugyanis cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a hiba nem nálunk történt, egy december 19-én megfogalmazott meghívást enyhén szólva is erőltetett egy választási győzelemre esélyes párt elnökének a január 5-i beszédére történő reagálásként értékelni, végül pedig rámutatnak, hogy az MLSZ-ben a jelek szerint némi káosz uralkodik. A jobb kéz nem feltétlenül tudja, mit és miért tesz a bal, ráadásul a csatlakozástól történt visszatáncolás, illetve a szerencsétlen történet kezelésének módja az elnökség általunk megkérdezett tagjaiban is visszatetszést szült, tehát az ügynek nyilván a testületben is lesz folytatása. Információnk szerint belső vizsgálat indult a szövetségben, s a marketing- és kommunikációs igazgatót mások is követik. Úgy tudni, további két alkalmazottnak mond búcsút a szövetség.

Az lenne a furcsa, ha nem így lenne...

A SPORTSZÖVETSÉGEK KIKÉRIK MAGUKNAK

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtöki közleménye indulatokat gerjesztett a magyar sportban! A lapunk felhívásához csatlakozó szövetségek az MLSZ szerint politizálnak, és politikai színezetű felhíváshoz adták a nevüket. Amellett, hogy a Nemzeti Sport továbbra is elutasítja a csatlakozó, majd egy nap múlva visszalépő MLSZ közleményét, a szövetségek is kikérik maguknak a minősítést.

 

Voltak vezetők, akik annyira méltatlannak tartják az MLSZ közleményét, hogy arra nem is kívántak reagálni. Többen azonban vállalták, hogy kifejtik álláspontjukat.

 

Csötönyi Sándor, a Magyarországnak tíz olimpiai aranyérmet szerző Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke mély megdöbbenéssel, viszont annál hevesebben fogalmazott: „Ez az MLSZ-közlemény gyalázat! Ez nem politikai felhívás, hanem vészkiáltás, hogy lehet ezt összekeverni? Nagyon szeretném tudni, sőt követelem, mondják meg, ki az, aki ezt politikai felhívásnak minősítette! Nekem az nem elég, hogy az MLSZ, mert ez nem igaz, meggyőződésem, az elnökség tagjai nem így gondolkodnak. Arcátlanság a közlemény mögé bújni, mondják meg, ki írta, ki fogalmazott így! Mi abban a politika, ha a lap a szövetséggel együtt jelzi, kevés a pénz, így lehetetlen a magyar sportot még csak szintet tartani is? Rendben, az MLSZ a jelek szerint nem érzi a bajt, anyagilag rendben van, nem kell neki támogatás, ezt elfogadom, a magánügye. Viszont az felháborító, hogy ezt a fajta széles körű összefogást így leszólja! Ahelyett, hogy szolidaritást vállalna, gyalázkodik. Sőt ne beszéljünk mellé, politizál. Mondják meg, ki fogalmazott így!”

 

A 34 olimpiai aranyéremmel büszkélkedő Magyar Vívószövetség is véleményt formált. Füleky András, a testület ügyvezető igazgatója ekképpen fogalmazott: „Akik elmondták eddig a véleményüket a sportköltségvetésről, nem a kormány ellen beszéltek, hanem arról nyilvánítottak véleményt, hogy milyen helyzetben van a magyar sport. Én sem politikai oldalról közelítettem a kérdéshez, hanem a sportág helyzetéről beszéltem. Tudomásul véve, hogy vannak a kormánynak nehézségei, a mindenkori kormánnyal szemben meg lehet fogalmazni más álláspontot, akár bal-, akár jobboldalról. Aki ebbe belemagyarázza a politikát, valójában az politizál.”

 

Berényi János, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke nem titkoltan üdvözli, hogy az ország – feltehetően – következő miniszterelnöke karakánul vállalta és ki merte mondani, hogy a magyar sportnak stratégiai ágazatnak kell lennie.

 

„Nem tudom, hogy az MLSZ pontosan miért döntött így, de én nem látok ebben politikát. Talán azért gondolták meg magukat, mert Orbán Viktor kimondta, hogy a sportnak stratégiai ágazatnak kell lennie? A magyar sport meghatározó személyiségei vészkiáltást hallattak, amikor kiderült, mennyi az annyi. A sport jó üzenet, az ország imázsát és önbecsülését növeli, ha hazánk versenyzői jó eredményeket érnek el, ám ehhez elengedhetetlen a támogatás. A magyar sport a múltja alapján megérdemli a prioritást. Én magam örültem neki, hogy az ország minden bizonnyal leendő miniszterelnöke kiáll a sport mellett.”

 

A magyar atlétika kilenc olimpiai aranyérmet szerzett a hazának, a helyzete manapság finoman fogalmazva nem könnyű. Ezért is csatlakozott az NS-felhíváshoz. És ezért utasítja vissza az MLSZ közleményét.

 

„Szomorú vagyok, hogy vannak, akik úgy vélik, politikai indíttatású ez a felhívás – mondta Gyulai Miklós elnök. – Mi nem azért csatlakozunk, mert ez egy jobb- vagy baloldali párt kezdeményezése, hanem a magyar sport érdekét tartjuk szem előtt. Azt szoktam mondani, hogy az autópályán vezetve sem az érdekel, hogy melyik párt építtette, hanem az, hogy használni lehessen. Mi egyébként hamarabb aláírtuk ezt a felhívást, mint hogy Orbán Viktor elment volna a MOB-ba. Azt pedig, hogy a MOB elnöke éppen az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője és alelnöke, nem kell az ügybe belekeverni. A sport nem a jobboldalé vagy a baloldalé, hanem az országé. Más nemzetek régen felismerték, hogy a sport milyen mértékben növelheti egy ország presztízsét, és ezért képesek az együttműködésre. Jó lenne, ha végre mi is ezt tennénk. Ezzel az oda- és visszalépéssel éppen az MLSZ bizonyította, hogy politikai indokok alapján hoz döntést a sportot érintő kérdésben.”

 

AZ ELNÖKSÉGI TAGOK MONDTÁK
 

Nemes Ferenc, az MLSZ alelnöke készségesen, ám szűkszavúan beszélt az üggyel kapcsolatban.

Sajnálatosnak tartom, hogy a szövetség egy olyan munkatársa nyilatkozott a Nemzeti Sport kezdeményezésének támogatásáról, aki ebben a kérdésben nem kompetens. Az elnökség egyelőre nem tárgyalta az ügyet, s minden valószínűség szerint a következő ülésünkön határozunk a kérdésben. Amióta Kisteleki István elnök bejelentette, hogy csak a következő évi rendes közgyűlésig marad, fokozottabban ügyelünk rá, hogy minden kérdésben egyeztessünk, s közösen alakítsuk ki álláspontunkat.

 

Mint mindig, Horváth Cs. Attila, az MLSZ elnökségi tagja, a Győr-Moson-Sopron Megyei LSZ elnöke ezúttal is markásan fogalmaz.

Felháborító ez az eset, a szövetség egyes vezetői kommunikációs káoszt okoztak! Szégyellem magam úgy is, hogy semmi közöm hozzá, hiszen, mint jó néhány más dolog, a hátam, a hátunk mögött történt. A magyar labdarúgás, a magyar labdarúgó-társadalom a magyar sport szerves része, így természetesen egy emberként kell hogy felsorakozzon az ilyen dicséretes, összefogást generáló kezdeményezés mellé. A Nemzeti Sport nem tett mást, mint a kötelességét, a magyar sport első számú szócsöveként vállalta, hogy jogos érvekkel alátámasztva kritizálja a sportköltségvetést, amelyhez aztán több szövetség is csatlakozott. Maximálisan egyetértek ama törekvéssel, hogy a „forma egyes" pénzforrás kerüljön át a magyar sportba, s bár ez az egymilliárd forint korántsem oldaná meg az összes gondot, azért nagyban enyhítené a problémákat. A nagyvilágban a magyar sport kis hazánk zászlóshajója, az országimázs-építés fontos eszköze, itthon pedig az egészséges életmódra nevelés első számú közvetítője a fiatalok felé, ezért a sport támogatása nem politikai kérdés, hanem nemzeti ügy! Ha egyébként valaki jól utánaszámol – egy barátommal mi néhány éve megtettük –, kiderülhet, hogy mindent összevetve a magyar sport szinte többet fizet vissza az államnak, mint amennyi támogatást kap tőle. Nem kívánok nagy szavakat használni, de úgy vélem, a szövetség egyes vezetőinek írásos reagálása a magyar sport és a Nemzeti Sport elleni durva magánakció, ezért kijelenthetem, részemről mindenképpen kemény számonkérés lesz ez ügyben a szervezet következő hivatalos ülésén.

 

Rákóczy István is kínos helyzetbe került az MLSZ-ben történtek miatt. A sportvezető ugyanis nem csupán a MLSZ elnökségének a tagja, de ő irányítja a Baranya Megyei Labdarúgó-szövetséget, sőt a megyei sportszövetségek elnöki tisztét is betölti. Ennélfogva pontosan tudja, miként áll ma Magyarországon a sportágak állami támogatása, a sport megítélése, s tudta azt is, hogy más szövetségek miként viszonyulnak lapunk akciójához.

Igenis pénzhiány van a sportban, s a mindenkori magyar kormánynak kötelessége stratégiai szinten tartani a sport támogatását. Jelen állás szerint a megyei önkormányzat csak minimális, ráadásul évről évre csökkenő támogatást tud biztosítani a szakszövetségeknek, s ennélfogva a túlélés is rendkívül nehéz. Ami pedig az MLSZ-ben történt, felháborító, hiszen elnökségi határozat nélkül senki sem dönthet sportpolitikai kérdésekben. Márpedig sem a Nemzeti Sport akciójának támogatásáról, sem pedig az egy nappal későbbi elhatárolódásról nem kérték ki az elnökség véleményét.

 

Fekete Miklós, az MLSZ elnökségi tagja nemcsak a szövetség, hanem – a Pest Megyei LSZ ügyvezetőjeként – tizenegyezer futballista nevében kért szót.

Magánemberként és sportvezetőként is üdvözlöm, támogatom és azonosulok a Nemzeti Sport akciójával. Látni kell, támogatás nélkül milyen nehéz helyzetbe került az amatőr futball, az utánpótlás-nevelés. Érthetetlen számomra, mi is történt a szövetségben, nyilván valamiféle félreértés következményeként került nyilvánosságra a felhíváshoz történő csatlakozás elutasítása. Az első adandó alkalommal kezdeményezem az elnökség állásfoglalását az NS akciójával kapcsolatban!

 

Dunai Antal, az MLSZ alelnöke immár majd' egy hete Spanyolországban tartózkodik, nem értesült a Nemzeti Sport felhívásáról, ahogy az MLSZ csatlakozásáról, illetve „hátraarcáról" sem. De készségesen elárulta:

Kérem, nekem erről senki sem szólt egy árva szót sem...

NS-JEGYZET: „KÖSZÖNJÜK!”

Lemondott Balogh Gabriella, az MLSZ marketing- és PR-igazgatója – harsogta a szövetség honlapja pénteken amellett, hogy továbbra is hirdette, a labdarúgók elhatárolódnak a magyar sport megmentését célzó NS-kezdeményezéstől.

 

Pénteken az a kitűnő, hozzáértő szakember döntött a távozás mellett, aki huszonnégy órára maximálisan szimpatikussá tette a labdarúgó-szövetséget, s lapunknak jelezte – hiszen minden jóérzésű ember ezt tenné –, hogy a futballisták is a jövőjéért küzdő magyar sport ügye mellé állnak.

 

Ez nem tetszett az MLSZ fejeseinek – mi viszont e gesztust most is megköszönjük Balogh Gabriellának.

 

Lemondása, távozása jelzésértékű – a baj az, hogy azok bólinthattak rá, akiket hidegen hagy sportunk sorsa.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik