Csernoviczki Éva bronzérmes Párizsban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.23. 17:16
null
Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett (Fotó: Farkas József – archív)
Címkék
A 48 kg-ban érdekelt Csernoviczki Éva bronzérmes lett a párizsi, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság keddi nyitó napján, miután legyőzte a belga Charline Van Snicket.

A háromszoros Eb-ezüstérmese – utolsó állva maradt magyarként – az örmény Gajane Artyanjan, a szenegáli Mame Seydi, a francia Laetetia Payet legyőzése, illetve a negyeddöntőben a brazil Sarah Menezesszel szembeni vereséget követően, a vigaszágon a kínai Vu Su-ken (Wu Shugen) után a belga Charline Van Snickkel találkozott a harmadik helyért, akit megvert eddigi két összecsapásukon.

Az eseménytelen kezdés után, 1:44 perc elteltével a 25 éves magyar hanyatt döntötte ellenfelét, a bírók összegyűltek tanácskozni, hogy a szőnyegen kezdődött-e a mozdulat, majd vazaarit ítéltek. Két perccel később gyakorlatilag ugyanez ismétlődött meg: Csernoviczki ismét földhöz teremtette a belgát, a bírók ismét megvitatták az akciót, majd újabb vazaari mellett döntöttek, ez pedig már ippont ért.

Csernoviczki a magyar dzsúdósport 14. vb-bronzát szerezte meg. Edzője és édesapja, Csernoviczki Csaba elégedetten nyilatkozott az MTI-nek:

„Egyértelműen belülről indult mindkét akció, ehhez kétség sem fér. Ez a második dzsúdóruha már jó lett, bár nem értem, a sajátját miért érezték a versenybírók keménynek. Sportdiplomáciailag ebben is előre kell lépnünk, a színfalak mögött megkezdődött a harc az olimpiai kvótákért, kis nemzet vagyunk, Londonban biztosan nem lesz magyar bíró, így ahol tudnak, kicsit keresztbe tesznek nekünk. Évi ma kissé enervált volt, tegnap ugyanis szétszedték a szállodánkat, nem lehetett pihenni. Technikailag nem volt a topon, de jól megoldotta a meccseket, ezzel szerintem megvan a kvótája. A továbbiakban nyugodtabban készülhetünk."

Csernoviczki Éva számos viszontagságról beszámolt az éremátadás után: „Hajnalban fél négy körül felébredtem, ráálltam a mérlegre, és kicsit aggódtam, hogy nem lesz meg reggelre a súlyom, tizenöt deka plusz volt rajtam. Aztán a kék dzsúdóruhámmal akadtak problémák, azt mondták, hogy túl kemény, pedig ugyanolyan ruha, mint a többieké. A meccsek előtt mindig átgondolom a megbeszélt taktikát, ez a brazil lány ellen nem sikerült, mivel a túl nagy kabáttal voltam elfoglalva, rá is ment a mérkőzés. Aztán szereztünk egy jobbat egy lengyel lánytól, abban már jól éreztem magam. Elmondhatatlanul örülök ennek a bronzéremnek."

 

CSELGÁNCS-VB, PÁRIZS
FÉRFI 60 KG
1. Risod Szobirov (Üzbegisztán)
2. Hiraoka Hiroaki (Japán)
3. Ilgar Muskijev (Azerbajdzsán) és Georgi Zantaraja (Ukrajna)
FÉRFI 66 KG
1. Ebinuma Maszasi (Japán)
2. Leandro Cunha (Brazília)
3. Cso Dzsun Ho (Koreai Köztársaság) és Musza Mugoskov (Oroszország)
NŐI 48 KG
1. Aszami Haruna (Japán)
2. Fukumi Tomoko (Japán)
3. CSERNOVICZKI ÉVA és Sarah Menezes (Brazília)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik