Cselgáncs-vb: vereség a címvédőtől, Csoknyai helyezetlenül zárt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 11:34
A 81 kilogrammos Csoknyai László és Krizsán Szabolcs, illetve a 63 kilós Szabó Franciska is helyezetlenül zárt az olimpiai kvalifikációs asztanai cselgáncs-világbajnokság csütörtöki napján.

Az idei zágrábi GP-n második Csoknyaira – a francia Alain Schmitt és a tádzsik Szajdcsamol Alimardonov után – a világelső grúz Avtadili Csrikisvili várt, akinek neve pirossal állt a dzsudogiján, jelezve, hogy címvédőként érkezett Kazahsztánba. Ehhez képest nem nyújtott meggyőző teljesítményt – korábbi meccsét is csak intésekkel nyerte –, és négy perc elteltével megint csak intésekkel állt jobban. Az utolsó percben aztán Csoknyai indított, ám ellenfele kontrából lecsavarta őt a földre, amiért vazaarit kapott, majd leszorítás következett, és a második vazaari már ippont ért.

„Sajnálom ezt a mai napot, Laci bácsi nagyon összerakott fizikailag és technikailag is – kezdte értékelését Csoknyai az MTI-nek. – Az első meccsemen vébé-bronzérmest vertem meg, a harmadikon
jött a világbajnok, és itt egyszerűen nem lehet hibázni. Gyűjtöttem ma skalpokat, de eljár felettem
az idő, és szeretnék úgy elmenni ebből a sportból, hogy letettem valamit az asztalra”

A világranglistán 24. versenyző kifejtette, a grúz címvédő ellen az volt a taktika, hogy odamegy és felszabadultan verekszik, hiszen az ellenfelet nyomhatta a tét.

„Olyanokat fordultam, amiből más esett volna, a végén is bementem csípőre, azt hittem, ő esik, erre becsavart. Ő ettől világbajnok” – elemezte a meccset Csoknyai.

Edzője, Hangyási László kifejtette, továbbra is nyílt az olimpiai kvalifikáció, mivel tanítványa még sok pontot gyűjthet a júniusig tartó menetelésben.

„Laci nagyon nehéz sorsolást kapott, de a harmadik meccsen is volt keresnivalója. A grúz srác olyan, mint a macska, mindenből ki tud fordulni, ezt használta ki a mostani meccs végén is” – tette hozzá Hangyási László.

A 16 fős magyar válogatott négy nap után három hetedik helynél tart Asztanában, ahol pénteken 90 kilóban Tóth Krisztián és Vér Gábor, a 70 kilósoknál Mészáros Anett és Gercsák Szabina, míg 78 kilogrammban Joó Abigél és Salánki Evelin lép tatamira.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik