Cselgáncs-vb: Karakas Hedvig és Ungvári Miklós is búcsúzott

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2017.08.30. 13:18
null
Karakas Hedvignek fel kell dolgoznia a történteket (Fotó: Török Attila)
Nem jutott magyar dzsúdós a legjobb tizenhat közé a hazai világbajnokság szerdai napján: Karakas Hedvig (57 kg) és Ungvári Miklós (73 kg) is vereséget szenvedett.

 

Három perc eltéréssel lépett szőnyegre a tizenhat közé jutásért Karakas Hedvig és Ungvári Miklós, ami sajnos azt is jelentette, hogy néhány perc eltéréssel ért is véget számukra a világbajnokság.

Karakas Hedvig a koszovói Nora Gjakovától kapott ki, aki vazaarival került előnybe, a magyar dzsúdós pedig hiába küzdött, hiába igyekezett, nem tudta behozni a hátrányt.

„Még fel kell dolgoznom a történteket, sajnos nem a csoda, hanem a realitás győzött – kezdte Karakas Hedvig. – Nagyon örülök, hogy itt versenyezhettem, fantasztikus volt ilyen közönség előtt, sajnálom, hogy csak egy győztes és egy vesztes meccsnyi időt tudtam a szőnyegen tölteni. De ha jól átgondolom, akkor valahol itt van a realitás. Az olimpia óta volt két műtétem és két versenyem, az is másik súlycsoportban, ami nem kimondottan jó felkészülés. Arról nem is beszélve, hogy két hónapja úgy volt, hogy indulok a kínai Grand Prix-n, aztán az nem jött össze, sőt az volt terítéken, hogy dzsúdózom-e még, vagy abba kell hagynom, mert a térdem nem akart rendbe jönni. Ahhoz képes hatalmas fejlődés állt be az állapotomban, és azon gondolkozhatok, hogy miként tudok előre lépni.”

Amikor Karakas meccse véget ért, Ungvári Miklóséból még egy perc volt hátra, a magyar dzsudoka két intésnyi hátrányban volt, viszont mivel akciót ő és a kazah Szmagulov sem hajtott végre, jöhetett a ráadás. Ungvári ráadásul ment ugyan előre, de hiányzott a dzsúdójából az átütőerő, majd egy sikertelen kisbelső-combdobás után a földre esés közben megfogta az ellenfele lábát, s mivel a lábra fogás szabálytalan, a bírók leléptették.

Ungvári Miklós (fehérben) nem tudott harapni (Fotó: Török Attila)
Ungvári Miklós (fehérben) nem tudott harapni (Fotó: Török Attila)

„Körülbelül hatvanszázalékos állapotban voltam, csak parázslott a tűz, ami máskor égni szokott, nem tudtam igazán vad lenni, nem tudtam harapni – mondta Ungvári Miklós. – Bármennyire is próbáltam felszívni magam, inkább visszafelé húzott valami. A legendás állóképességem is mintha cserben hagyott volna időnként, kiegyenlített mérkőzés volt. A bírók úgy látták, hogy amikor kiszakadt a kezemből az akcióból, akkor rányúltam a kazah lábára, ők látták, biztos, hogy jogos volt. Sajnálom, hogy nem tudok további meccseket vívni.”

CSELGÁNCS-VILÁGBAJNOKSÁG
PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA

A magyarok eredményei. Férfiak. 73 kg. 1. forduló: Ungvári Miklós–Bringas (chilei) 7:0. 2. forduló: –Ruiz (Puerto Ricó-i) 1:0 – aranyponttal. 3. forduló: –Szmagulov (kazah) 0:10 – leléptetéssel, aranyponttal. Nők. 57 kg. 1. forduló: Karakas Hedvig–Akogbeto (benini) 10:0. 2. forduló: –Gjakova (koszovói) 0:7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik