Cselgáncs-vb: Tóth nyert, Vér és Joó búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 09:15
Tóth Krisztián bejutott a nyolcaddöntőbe, a szintén 90 kilogrammos Vér Gábor, valamint a 78 kilóban szereplő Joó Abigél viszont egy vereséggel kiesett a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.
A vb honlapja szerint a KSI-s Tóth a nyitó körben erőnyerőként pihenhetett, a második fordulóban pedig az elefántcsontparti Kinapeya Romeo Konéval találkozott. A tavalyi vb-n a legjobb magyarként ötödik helyen végzett dzsúdós 3:19 perc elteltével vetett véget a küzdelemnek egy remek válldobással. Tóth ellenfele a 16 között a szerb Alekszandar Kukolj lesz. Súlycsoporttársa, a honvédos Vér vazaarival kikapott az Universiade-bajnok szerb Dmitri Geraszimenkótól, ezzel befejezte szereplését a Traktor Arénában. A kétszeres Európa-bajnok Joó a mongol Munkhtuya Battulgával került szembe a 32 között, s egy fejjel kisebb riválisa a mérkőzés derekán belső combdobására vazaarit kapott. A folytatásban a KSI 24 éves versenyzője nem tudott akciót indítani Ázsia-bajnoki harmadik ellenfelén, így kikapott, és helyezetlenül zárta a vb-t.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik