Cselgáncs-vb: Mészáros Anett és Joó Abigél már nyolcaddöntős Párizsban

2011.08.26. 11:46
Címkék
A 70 kg-os Mészáros Anett és a 78 kg-os Joó Abigél is könnyed sikerrel jutott be a 16 közé a párizsi olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.

Mészáros, a Honvéd Európa-bajnoka – aki az előző három vb-n két ezüstöt és egy bronzot szerzett – a svájci Juliane Robra hosszabbításos legyűrése után a salvadori Veronica Mendozával találkozott, aki háromszor volt bronzérmes a kontinensbajnokságon. A csata mindössze 1:19 percig tartott, amikor a 24 éves magyar jukót érően vitte földre riválisát, majd rögtön leszorította, így ipponnal fejezte be az egyoldalú mérkőzést. A nyolcaddöntőben a luxemburgi Lynn Mossong következik.

A nap másik magyarja, az ugyancsak Eb-aranyérmes Joó az olasz Assunta Galeone elleni izgalmak után a Fidzsi-szigeteki Sisilia Rasokisoki várt, és a 21 éves KSI-versenyző valóságos cselgáncsiskolát mutatott be ellenfelén: először jukót, majd vazaarit kapott akcióiért, aztán a másodikat megfejelte egy leszorítással, amelyből nem volt menekvés az ellenfél számára. A 16 között a szintén Eb-aranyérmes orosz Vera Moszkaljuk vár Joóra, akit megvert áprilisban az isztambuli kontinenstornán.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: Debrecen–Pjunik Jereván

Európa-konferencialiga
4 perce

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
35 perce

Dzsudzsák, Lang és Cibla is kezd a Lokiban a Pjunik ellen

Európa-konferencialiga
49 perce

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak

Labdarúgó NB I
1 órája

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
1 órája

Keresztes Krisztián utoljára edzett a Nyíregyházával – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2 órája