nemzetisport.hu 2019.05.23 19:53

Cselgáncs: „Úgy érzem magam, mint Will Smith, amikor megmentette a világot”

A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes dzsúdós, Tóth Krisztián a földön és a levegőben is feszegeti a határait, miközben sorra nyeri a kvalifikációs sorozat versenyein az érmeket. Ezúttal az élményrepülést húzhatta ki a bakancslistájáról. 

 

 

„Pazar élmény volt! – mondta fülig érő szájjal. – El-eljátszottam már a gondolattal, hogy ki kellene próbálni, mert vallom, hogy az ember igyekezzen legyőzni a félelmeit, márpedig nekem elég erős tériszonyom van, és a repüléstől is tartok. Szóval, az élményrepülés afféle bakancslistás próbatételnek számított. Érdekes volt megtapasztalni, hogy amint közeledett a „bevetés”, egyre izgatottabb lettem, ugyanúgy jött az adrenalin, mint a versenyeken.

Kicsit attól is tartottam, hogy a kötött izomzatom hátráltatni fog a szélcsatornában, de a zuhanás közben úgy éreztem, teljesen el tudtam engedni magam, és volt a repülésnek egy különleges része – amikor az oktató felvitt kilenc méter magasra, és onnan alászálltunk, majd újra a magasba repülve pörögtünk-forogtunk –, amikor teljesen megszűnt a külvilág, csak nevettem, és élveztem a pillanatot.

Ha kíváncsi arra, hogy miért alakult ki a tokiói olimpiára készülő sportolóban a repüléstől való félelem, illetve miért csak a csaló napokon eszik pizzát és édességet, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.  

2019.06.24 14:49:06

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

Kilencven éve halt meg Amszterdam kétszeres olimpiai bajnoka, Tersztyánszky Ödön.

2019.06.23 21:32:11

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

2019.06.22 22:36:32

Egyéb egyéni HENRY KISSINGER

ALAPVONAL. Ellentétben a múlt korszakaival, a mai világrendek egymással elválaszthatatlanul összefonódtak, így természetesen elkerülhetetlen, hogy bizonyos területeken versenyezzenek egymással. Egyesek tartanak ettől, az olimpia azonban már számos esetben bizonyította: megtestesíti az egymással való békés versengés eszméjét.

2019.06.22 21:58:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2019.06.20 23:36:55

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

ALAPVONAL. Az ötlet amúgy egyáltalán nem rossz, a gond inkább az időzítéssel van: ha ötven-hatvan évvel ezelőtt pattan ki valaki fejéből, szinte biztos, hogy az Európai Játékok mára a kontinens egyik, ha nem a legnagyobb presztízsű eseményévé nőtte volna ki magát.