Cselgáncs: megalakult a dzsúdós Szaszaki Alapítvány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 19:26
Az olimpiai bronzérmes Ozsvár András kezdeményezésére létrejött a Szaszaki Kicsiszaburo Alapítvány, amelynek alapítója Nagamija Sodzsi professzor és a Magyar Judoszövetség (MJSZ).

A judoinfo.hu portál szerdai tájékoztatása szerint az alapítvány küldetése, hogy a Magyarországon járt első japán dzsúdómester, Szaszaki Kicsiszaburo örökségét megőrizze, továbbá ápolja a japán-magyar kapcsolatokat és lehetőséget teremtsen minden évben néhány tehetséges magyar fiatalnak arra, hogy a sportág őshazájában tanulhassa a dzsúdót.

Nagamija Sodzsi fizikus Szaszaki Kicsiszaburo unokája, aki már korábban is sokat tett a magyar cselgáncssportért és nagyapja örökségének megőrzéséért: a többi között a segítségével alapították meg 2011-ben Budapesten a Szaszaki Magyar Judo Múzeumot, és adták ki felújítva Szaszaki mester 1907-ben megjelent magyar nyelvű Djudo című könyvét.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Ozsvár András, tagjai Kovács Antal olimpiai bajnok, az MJSZ szakmai alelnöke és Csörgő Tamás atomfizikus.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik