Cselgáncs Eb: új időpontban a prágai kontinenstorna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 10:08
Új időpontban, november 19. és 21. között kerül sor a prágai cselgáncs Európa-bajnokságra.

Az európai szövetség (EJU) tájékoztatása szerint a módosítás hátterében a versenynaptárban történt változtatások állnak.

Jirí Dolejs, a cseh szövetség elnöke közölte, hogy a november 8–10-ről történt halasztással a szervezőknek elég idejük lesz a megfelelő előkészületekre.

A judoinfo.hu szaklap emlékeztet arra, hogy a sportág történetében először lesz ősszel az Európa-bajnokság, Prága pedig csaknem három évtizeddel az 1991-es kontinensbajnokság után rendezhet újra Eb-t. Eredetileg a tornára május 1-3. között került volna sor, ez a koronavírus-járvány miatt először június 19–21-re módosult, majd az EJU novemberre halasztotta.

A prágai O2 Arenában elővételben 4500 jegy már elkelt az Eb-re, de az egyelőre nem dőlt el, hogy az eseményre beengedik-e a szurkolókat, vagy csak a versenyzők, az edzők és a közreműködők léphetnek majd be a csarnokba.

„Az egész európai dzsúdócsalád nevében szeretnék köszönetet mondani a cseh szövetségnek, hogy továbbra is a 2020-as prágai Európa-bajnokság megrendezése mellett teszi le a voksát – mondta Michal Vachun, az EJU alelnöke. – Újra rugalmasak voltak, és egy új, jobb időpontot találtak az eseménynek. Természetesen az EJU számára a résztvevők egészségének megvédése a legfontosabb, ezért kidolgoztuk az újraindulásra vonatkozó szabályzatunkat, és a szervezőkkel szoros együttműködésben készítjük elő az egészségvédelmi intézkedéseket.”

A nemzetközi cselgáncsélet a pandémia okozta leállás után október 23–25-én folytatódik a budapesti Grand Slam-versennyel.

A prágai Eb után még egy nagy viadalra kerülne sor decemberben Tokióban, ám a japán Kyodo hírügynökség szerint elmarad ez a Grand Slam. Jamasita Jaszuhiro, a japán szövetség és Marius Vizer, a nemzetközi szövetség elnöke egy egyeztetés során egyetértett abban, hogy a tömeges fertőzés veszélyeztetheti a jövő évi tokiói olimpiát. Bár a japánok tavaszig szeretnék megrendezni a Grand Slamet, a megfelelő helyszínek hiánya abban az időben azt jelenti, hogy erre kevés az esély.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik