Cselgáncs Eb: már csak Csernoviczki van versenyben

MTI MTIMTI MTI
2017.04.20. 13:33
A csütörtöki nyitó napon érdekelt hat magyar közül már csak a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva van versenyben a varsói cselgáncs Európa-bajnokságon.

A londoni olimpián bronzérmes tatabányai versenyző a 16 között az azeri Aisa Gurbanlival találkozott, és háromszor is vazaarit érően vitte földre indiszponált ellenfelét, így magabiztosan jutott be a negyeddöntőbe. Ott az izraeli Noa Minsker vár rá, akit legyőzött eddigi két összecsapásukon.

Ami a többi magyart illeti, 60 kilogrammban a kecskeméti Szabó Csaba első meccsén vazaarival megverte bolgár ellenfelét, majd kikapott török riválisától, aki második vazaariját leszorítással folytatta, és ipponnal nyert. Súlycsoporttársa, a miskolci Bartha Ákos hosszabbítás után ipponnal alulmaradt egy belga dzsúdóssal szemben, így ő is helyezetlenül zárt.

A nőknél 52 kilóban a tavalyi, kazanyi Eb-n ötödik Pupp Réka egy hatodik percben kapott intéssel megverte azeri ellenfelét, ezután viszont a paksi tehetség szintén hosszabbításos mérkőzésen ipponnal kikapott egy román versenyzőtől. Ugyanebben a kategóriában Keliger Bernadett sem jutott messzire, őt egy hazai cselgáncsozó búcsúztatta vazaarival. Az 57 kg-os Siroki Ibolya ipponvereséget szenvedett első meccsén egy grúztól, így ő is befejezte szereplését a lengyel fővárosban.

A 66. Eb-nek a 8000 férőhelyes varsói Torwar Csarnok ad otthont, ahol 42 ország több mint 400 dzsúdósa lép tatamira.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs Eb: Vég Zsombor a hetedik helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.04.19. 11:00

Özbas Szofi: Nincs recept a jó versenyhez, mindegyik más

Egyéb egyéni
2026.04.18. 18:36

Özbas Szofi megvédte Európa-bajnoki címét

Egyéb egyéni
2026.04.18. 14:53

Cselgáncs Eb: Özbas Szofi ismét a döntőben

Egyéb egyéni
2026.04.18. 12:59

Cselgáncs Eb: Özbas Szofi elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.04.18. 11:33

Cselgáncs Eb: Tóth Benedek és Özbas Szofi is továbbjutott

Egyéb egyéni
2026.04.18. 09:59

Ungvári legyőzője nyerte az olimpiai bajnokok slágermeccsét a cselgáncs Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.17. 16:32

Szegedi Dániel és Kriza Anna az első fordulóban búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.04.17. 10:10
Ezek is érdekelhetik