Cselgáncs Eb: a férfi és a női csapat is a vigaszágon

Vágólapra másolva!
2013.04.28. 11:34
Nem jutott be a legjobb négy közé a magyar férfi cselgáncsválogatott a Budapesten zajló Európa-bajnokságon: a mieink 4:1-es vereséget szenvedtek a grúzoktól. A nemzeti csapat a vigaszágon folytatja a küzdelmet, első ellenfele Lengyelország lesz.

A férfi válogatott a lettek 3:2-es búcsúztatása után a bivalyerős grúzokkal szállt szembe a negyeddöntőben. Zámbori Bence (66 kg) jukót, vazaarit és végül ippont is kapott az olimpiai, és péntek óta Európa-bajnok Lasa Savdatuasvili ellen, Ungvári Attila (73) viszont olyan durva karfeszítéssel nyert a pénteken ezüstérmes Nugzar Tatalasvili ellen, hogy dühös ellenfele nem fogott vele kezet. Több győzelmet azonban már nem aratott a hazai együttes: Csoknyai László (81) ipponnal maradt alul a két napja Eb-aranyérmes Avtandil Csrikisvilivel szemben, mint ahogy Fogasy Gergő (90) a szombaton Eb-második Varlam Liparteliani, illetve Cirjenics Miklós (+90) a nála legalább harminc kilóval nehezebb, egy napja Eb-ezüstérmes Adam Okruasvili ellen. A magyarok tehát 4:1-re kikaptak, és a vigaszágon a lengyelekkel találkoznak. Ha ott nyernek, a bronzéremért küzdhetnek tovább, vereség esetén hetedikként zárnak.

A nők a hollandok ellen kezdtek a kilenccsapatos mezőny negyeddöntőjében, és egyetlen meccset sem sikerült „fogniuk”. Balogh Daniellát (52) leszorította Birgit Ente, Szabó Katinka (57) szintén ipponnal kapott ki Sanne Verhagentől, a 16 éves Gercsák Szabina (63) intésekkel maradt alul Anicka van Emdennel szemben, mint ahogy Szabó Franciska (70) is Linda Bolder ellen. Az utolsó – immár tét nélküli – találkozó (+70) igazi slágermeccset hozott az Eb egyéni küzdelmeit kihagyó, négyszeres világbajnoki érmes Mészáros Anett és a budapesti torna után visszavonuló, olimpiai második, világ- és négyszeres Európa-bajnok Edith Bosch között. A küzdelem alig két percig tartott, amikor a holland sztár horogdobással földre vitte a hosszú kihagyás után visszatérő Mészárost. Az 5:0-ra alulmaradt női csapat a vigaszágon az osztrákokkal száll szembe, és sikere esetén a bronzért léphet tatamira a folytatásban.

Ezzel eldőlt, hogy nem sikerül megismételni a korábbi hazai csapat Eb-k sikereit: 2005-ben Debrecen, 2009-ben Miskolc volt a házigazda, előbbi tornán a férfiak ezüst-, a nők bronzéremmel zártak, utóbbin a férfiak Európa-bajnokok lettek, a nők bronzot szereztek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik