Budapest Maraton: megdőlt a nevezési rekord

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 15:00
Rekordszámú, 30 400 előnevezés érkezett a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál – V4 futóhétvégére.

A szervezők csütörtöki közleménye emlékeztet rá, hogy másfél éve 30 045-tel állították fel a hazai szabadidősport események eddigi nevezési csúcsát. A helyszínen is lehet majd jelentkezni a hétvégi viadalra, melyre 81 országból több mint ötezer külföldi futó jelezte részvételi szándékát. A legtöbb nevezés (800) Nagy-Britanniából érkezett, majd Franciaország, Olaszország, Németország, Szlovákia és Lengyelország következik. Jönnek futók Új-Zélandról, Chiléből, Costa Ricából, sőt Brazíliából 90-en.

A futóturisták (futók és kísérőik) száma a rendező Budapest Sportiroda előzetes becslése szerint eléri a 12 000 főt, akik várhatóan több mint 40 000 vendégéjszakát töltenek itt, s a költésük várhatóan eléri a kétmilliárd forintot.

Szombaton a rövidebb távok versenyeire kerül sor a Városligetben, lesz V4-váltó, családi futás és öt kilométeres minimaratoni. A 32. SPAR Budapest Maraton vasárnap 9.30 órakor rajtol a Hősök teréről. Az indulók az Andrássy út után a Lánchídon jutnak át Budára, az útvonal a főváros legszebb részein halad keresztül, négy hidat érint, és idén a Margitszigeten is átfutnak a maratonisták. Ezen a napon még maratonistafétát, valamint 10 és 30 kilométeres versenyt is rendeznek.

A szervezők 12 frissítőállomáson többek között 33 ezer banánnal, 60 ezer liter vízzel és 300 kg szőlőcukorral várják a futókat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik