BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2019.07.06 23:37

Bokáig a homokban – Ballai Attila publicisztikája

 

Itt a szezon, tombol a nyár, eljött a strandsportok ideje! A lehetőségek tárháza korlátlan, talán már csak a strandjégkorong hiányzik. Bár tulajdonképpen űztük azt is sráckorunkban a Kis-Dunán, igaz, telente, a befagyott folyón. A víz alatti hoki ellenben létezik – Európa-bajnokságot is rendeztek, méghozzá Egerben –, ám bevallom, e tevékenységformát még értelmeznem kell. Nálunk ugyanis az volt a víz alatti hoki, ha valaki figyelmetlenségből belekorizott egy lékbe, és azon mód becsúszott a jég alá.

A hagyományos strandsportágaknál persze inkább a kék ég és víz, az aranyló nap és homok jelenti az ellenállhatatlan vonzerőt. Nem véletlen, hogy még a strandsakk is dívik, a Széchenyi fürdő meleg medencéjében például remek színvonalú partik zajlanak. A legjobbat azért mi játszottuk a cimborámmal, amikor betanultunk egy Karpov–Kaszparov klasszikust, és nagyjából „schnellben” lenyomtuk; az öreg szakik csak hüledeztek, majdnem ők köszöntek csókolommal nekünk. Két ismerősöm ezzel ellentétes taktikát követett, ők nem a dicsőségre, hanem az anyagi haszonra mentek rá. Igazolt versenyzőként elképesztően „vakokat” húztak egymás ellen, a helyi menők ettől nekibátorodva kihívták és néhány lépésben néhány forintért agyonverték őket. Aztán vérszemet kaptak, jelentősen megdobták a pénzdíjat, ekkor viszont az én embereim oktattak és kasszíroztak.

Nem szándékozom végigpoénkodni, végigsztorizni ezt az írást, csupán a strandsportágak hajdani általános és természetes hangulatát, miliőjét, a „kék az ég és zöld a fű, mily egyszerű az élet” fílinget szeretném felvillantani. A derűs, laza, vagány, gond nélküli, de nem tét nélküli játékot.

Mert tét mindig van. Vagy minimum virtus. Még a kettő kettő vagy a három három elleni vízben fejelésnél is. (Zárójelben: ez az egyik legizgalmasabb és leglátványosabb vetélkedés, nem is értem, miért éppen ez nem érte el a népszerűségnek azt a fokát, mint egy-egy mesterségesen összetákolt műsportág.) Szinte bele lehet bolondulni. Hogy mást ne mondjak, egy hajdani októberi hétvégén hatan lesétáltunk a Balaton partjára, és a biztonság kedvéért vittünk egy labdát is magunkkal, mert abból baj soha nem lehet. Csakhogy ezúttal lett. Megpillantottunk a vízben két egészen jó formájú kaput, ezért bemerészkedtünk, és mivel azonnal csontunkig hatolt a hideg, abban maradtunk, hogy szigorúan álló helyzetben, térdig a vízben fejelgetünk egy hatos meccset. E szabály egészen az első gólig maradt érvényben. Onnantól a hátrányba kerülő csapat tagjai vetődni kezdtek. Miután egyenlítettek – azaz egyenlítettünk –, az ellenfél is nyakig merült a küzdelembe és a habokba. Tíz perc múltán mintegy tucatnyi hüledező néző előtt zajlott a parti, így félbe végképp nem szakíthattuk. A kisebb gond az volt, hogy 6–4-re kikaptunk, a nagyobb az, hogy a majdnem egyórás cidrizés után partot érve kis híján szívmasszázst kellett adnunk egymásnak. Nem vagyunk normálisak – vontuk le a nyilvánvaló konklúziót –, hiszen a vizet és a strandot arra találták ki, hogy jól érezzük magunkat, nem arra, hogy kényszerből, önmagunkat és ellenfeleinket sanyargatva, fogcsikorgatva küzdjünk.

Ezzel az alapigazsággal jutottunk el a kulcsmotívumhoz, érdemi mondanivalómhoz. Ahhoz, hogy – Murphy után szabadon – a strandsportok szinte törvényszerűen fejlődnek a szervezettségnek és az eredménycentrikusságnak arra a fokára, ahol elveszítik eredendő lényegüket, bájukat, vonzerejüket. Ez nem túl kockázatos jóslat, mert részben ugyanazt az utat járják be, mint a hagyományos sportágak, és részben ez már meg is történt.

Érdemes felidézni, talán némi túlzással, sarkítással, hogyan nézett ki a kezdet kezdetén, jó húsz, de még tíz-tizenöt éve is egy vízparti dzsembori. A csapat a torna napját megelőző délutánon érkezett a helyszínre, és azonnal belevágott az alapozásba. Sör, „tüske”, sör, „tüske” volt a szokásos tempó, a félprofik laza hosszú-lépésekben haladtak. Egészen hajnalig, a társaság ekkor aludni tért. Az elfogyasztott lángos-sör kombináció éjszaka medicinlabdává dagadt a gyomorban, a néhány óra alvás után ezért és a navigációs problémák miatt reggel egy „pálesszel” illett nyitni, amire egy jéghideg sört rátöltve észhez tért az ember, és indulhatott a viadal. Az első meccs végére mindenki ki is tisztult, kipörgette, kiizzadta a maligánjait, de a folyadékveszteséget pótolni kellett. Szisztematikusan és ütemtévesztés nélkül, minősített esetben, vörös riasztás alkalmával a szünetekben is. Így a torna zárásakor, az eredményhirdetésnél, a büfében bárki joggal érezhette győztesnek – legalább sikeres túlélőnek – magát.

Létezett, létezik persze egészen más indíttatásuk is eme amatőr sporttevékenységeknek. Ahogyan a horvát vagy a montenegrói vízilabda természetes utánpótlását adják az adriai partok mentén a tengerben rendszeresített pólópályák, a legszakadtabb amerikai dühöngőkben ácsingózó kosárpalánkokat is tekinthetjük az első állomásoknak az NBA felé.

A szabadidő eltöltése bulival, sporttal, baráti társaságban vagy éppen elő- és kiegészítő képzés, akár fél-, egész napos, rendszeres gyakorlásokkal a majdani profi karrierért – ez is, az is üdvös és/vagy hasznos tevékenység. Ám a strandsportok egyéb lehetőségeket is hordoztak, és ezt fokozatosan kezdték kihasználni az érintettek. A versenyek intézményessé váltak, a szervezők érthetően nevezési díjakat szedtek, a győztesek, érmesek pénzjutalomban részesültek, az egyre nagyobb tömegek nyomában, azokra rátelepedve, megjelentek a szponzorok is. Előbb ismeretségi alapon a kisebb „cimbik”, utóbb már a nagyobbak. Aztán a hivatásos sportolók, vagy mert pályafutásuk leszálló ágba görbült, vagy mert rádöbbentek, hogy a teremben, a stadionban, a hagyományos terepen nem elegendő a tehetségük ahhoz, hogy egyáltalán valaha is felszálló ágba kerüljenek. Jöttek a főállású edzők is, akik elhitték és elhitették, hogy bokáig a homokban gázolva is elérhető a világ-, de legalábbis az országos hír. Így aztán a strandsport mára külön iparág lett.

Elsőként és leglátványosabban a strandröplabda robbant be. Logikusan, hiszen ez az a sportág, amelyben nincs funkciója az altalajnak, mert ha érinti a labda, vége a poénnak. Így a röpin szemernyi erőszakot sem kellett tenni, ráadásul a kéttagú csapatok az olimpiára is könnyebben bebocsátást nyertek. Az 1996-os bemutatkozáskor, Atlantában többek között Karch Kiraly, azaz Király Károly püfölte a lasztit, 2016-ban, Rióban pedig az atlétikai sztárszámok döntői mellett a strandröplabda fináléira árusították a legdrágább belépőjegyeket.

A brazil metropolisz a strandfocin is hatalmasat lökött, az első, 1995-ös vb-t a Copacabanán rendezték, és olyan bálványok szegődtek az ügy mellé, mint Romário, Zico, Cantona. 2016 júliusában a magyar közönség is tapasztalhatta a budapesti, margitszigeti vb-n, hogy a strandkézilabdába is bele lehet habarodni, és ez tulajdonképpen minden szakágra igaz. Azon csodálkozom, hogy a már említett vízben fejelés mellett a strandcsúzdázást vagy a stranddartsot még nem erőlteti senki.

Az aggályom mindössze annyi, ha a strandsportok művelői, szervezői és haszonélvezői komolyan azt tűzik ki célul, hogy az alapsportágaikkal csaknem hasonló szintre emelkedjenek, akkor sok mindennek meg kellene duplázódnia, miközben már így is általános a túlfeszítettség. A játékosok, edzők, csapatok, játékvezetők számát – vagy az egyénekre eső terheket – látszólag tetszőleges arányban lehet növelni, a sportra szánt pénznek sincs egyértelmű felső határa, és elvileg a szakismeret, a tudás is bármeddig fejleszthető. De hogy egy esztendő továbbra is 365 napból áll majd, az erősen valószínű, a versenynaptár ezért aligha erőszakolható meg, és az olimpiai résztvevők száma is kőbe vésetett, nem homokba.

Mindezekért tisztelettel javaslom az erős nyári naptól felhevült sporttársaknak, hogy olykor húzódjanak be az árnyékba. Onnan egészen más képét mutatja a sportvilág is.

 

2019.07.19 23:34:30

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. A hivatkozási alap az 1894. június 23-án kelt, a NOB megalakulását is jelentő párizsi határozat volt, aminek értelmében bármely rendkívüli fizikai teljesítményért aranyérem adható.

2019.07.18 23:18:09

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Nincs az a sportág és viadal, amelynek rendezési ideája ne kapna azonnal zöld lámpát és több-kevesebb milliárdot állami forrásból. Remélem azonban, hogy ennek a helyzetnek nemcsak az áldását, hanem a fonákságait, pontosabban ezek veszélyét is látják az érintettek, a döntéshozók.

2019.07.11 21:24:49

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Ezüstérmeseink viszont tökéletesen megtestesítették az ókori görög és az ebből fakadó coubertini ideáltípust.

2019.07.09 08:55:30

Egyéb egyéni nemzetisport.hu