HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2014.04.06 17:38 Frissítve: 2015.03.25 01:24

Birkózó Eb: Lőrincz Tamás és Bácsi Péter is Európa-bajnok!

Lőrincz Tamás négy perc után két vállra fektette az azeri Rasul Chunayevet a vantaai birkózó Európa-bajnokság 71 kilogrammos kötöttfogású döntőjében, így azok után, hogy 2006-ban és 2013-ban 66 kilogrammban nyert, ideiglenes súlycsoportjában is Európa-bajnok lett. Nem sokkal később újabb magyar aranynak örülhettünk: Bácsi Péter is Eb-győztes lett, miután 1:0-ra legyőzte a török Selcuk Cebit a 80 kilogrammos súlycsoportban.

Lőrincz Tamás aranyérmes lett (Fotó: Martin Gábor – archív)

„Az elején nem tudtam azt birkózni, amit szerettem volna, mert nagyon figyelni kellett az azerire, nagyon jó állásból. Két éve a londoni olimpiát megelőző kvalifikációs versenyen is egy másodperc híján legyőzött. Aztán megpörgettem, és tudtam, hogy abból a fogásból már nagyon nehéz lesz kijönnie – mondta a Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó tudósítójának Lőrincz Tamás, akinek három Eb-aranyérme mellett világbajnokságról még érme sincs. – Az év eleje mindig az enyém, aztán a második felében már becsúsznak hibák, mert elfáradok. Azért próbáltuk ki, hogy most hetvenegy kilóban indulok, és csak később fogyasztok be a saját súlycsoportomba, hogy kiküszöböljük ezt a problémát. A terv első része bejött.”

Közben a Lőrincz Tamás után közvetlenül birkózó Eb-újonc, Szabó László kikapott az azeri Elvin Mursaliyevtől, így ötödik lett.

„Az Eb előtt biztosan aláírtam volna ezt az eredményt, de evés közben jön meg az étvágy. Sokat számított, hogy nekem ez már az ötödik meccsem volt, míg az azerinek csak a harmadik. Erőben még nem tartok ott, hogy öt ilyen meccset végigbirkózzak. Tovább kell dolgozni" – mondta Szabó a Nemzeti Sportnak miközben letekerte térdéről az első meccs után „szerzett” kötést.

BÁCSI PÉTER IS ARANYÉRMES LETT

A délelőtti virtuóz birkózást feladva, elképesztő küzdelemben, az utolsó erőtartalékait is mozgósítva szerezte meg második Eb-aranyérmét Bácsi Péter a vantaai Európa-bajnokságon, a 80 kilogrammos kötöttfogásúak között a kétszeres világbajnok török, Selcuk Cebi legyőzésével.

„A délelőtt álomszerűen alakult. A sorsolás olyan jó volt, amilyet magamtól össze se tudnék rakni. Fokozatosan jöttek az egyre nehezebb ellenfelek, és a döntőben a török volt a legnehezebb. Az utolsó két percben tudtam, hogy akcióra már nem lesz erőm, így próbáltam állásból küzdeni, és kiadni magamból mindent – mondta Bácsi Péter 1:0-ás két intéssel kicsikart győzelmét követően, aki így 2008 és Tampere után második aranyérmét is Finnországban szerezte meg világversenyen. – Jó lenne, ha gyakrabban rendeznének erre világversenyt, de mivel harminc éves vagyok, én már valószínűleg itt nem szerepelek nagy tornán. Jó lenne már valahol máshol is, mondjuk ősszel a világbajnokságon jól szerepelni." 

BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, VANTAA
Kötöttfogás. 71 kilogramm. Döntő: Lőrincz Tamás–Chunayev (azeri) 2:0-nál tus
80 kg. Döntő: Bácsi Péter–Cebi (török) 1:0
75 kg. A 3. helyért: Szabó László–Mursaliyev (azeri) 0:8-nál technikai tus

2019.02.20 23:36:49

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. E viadal értéke főképp a látványosságában megragadható.

2019.02.20 23:16:14

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2019.02.19 22:17:15

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2019.02.16 22:12:55

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A szurkoló világa mégis örök. Minden érdektől és pillanatnyi, napi formától mentes, a drukker, ha csak nem válik hűtlenné, haláláig a klubnál marad, őt a századik vereség után sem »menesztik«.

2019.02.14 23:35:34

Egyéb egyéni nemzetisport.hu