Birkózó Eb: Korpási és Kiss is bronzérmes, Szabót megverették

Vágólapra másolva!
2018.05.02. 20:23
null
Korpási Bálint nyerte a nap első magyar érmét (Fotó: Magyar Birkózószövetség)
A 72 kg-ban szereplő Korpási Bálint és a 97 kilós Kiss Balázs is bronzérmet szerzett a kaszpijszki Eb-n, a 82 kilogrammos Szabó Lászlótól ellenben 14 másodperccel a vége előtt vették el a harmadik helyet a bírók...

 

A 72 kilogrammos világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint délelőtt simán nyerte a vigaszágas meccsét, a harmadik helyért így a lengyel színekben induló örmény Sahakyannal birkózhatott (apró kulisszatitok: a lengyel kollégák annyit elárultak, utóbbi egy büdös szót nem beszél lengyelül...). A BVSC birkózója kezdett aktívabban, ellenfelét leküldték, ő pedig össze is tudta fogni a lengyelt, és többé el sem engedte: nagyszerű két-, illetve négypontos akciókkal hamar elintézte Sahakyant, így egymást követő ötödik világversenyéről is érmet vihet haza!

„Ismertem ezt a srácot, hat évvel ezelőtt egyszer kikaptam tőle, akkor reburból szépen áthúzott – tudtam, nagyon kell figyelni ellene, dinamikus, gyors birkózó. Most viszont a leküldés után be tudtam fogni, és megcsináltam a pörgetéseket, úgy voltam vele, esélyt sem akarok adni neki, hanem gyorsan lezárni a mérkőzést – szerencsére sikerült is. Már az első dobásomnál is szabálytalanul védekezett, a másodiknál is, de ezeknél a kaukázusi birkózóknál ez benne van a pakliban. Örülök annak, hogy ismét sikerült érmet szereznem, ugyanakkor csalódott is vagyok: nekem kellett volna ott lennem a fináléban, ám a negyeddöntőben nemcsak az orosz ellenfelemmel, hanem a bírókkal is meg kellett küzdenem, akik nagyon megfújták neki a hazai pályát. Összességében elégedett vagyok” – mondta újabb bronzérme után Korpási Bálint.

Nagyon fájó vereséget szenvedett viszont bronzmeccsén a 82 kg-osok között kedden az elődöntőig menetelő, majd ott vereséget szenvedő Szabó László. Az újpesti birkózónak Alekszandrov mellett ezúttal lázas betegséggel és a bírókkal is meg kellett küzdenie, a három együtt pedig már soknak bizonyult... Vb- és Eb-bronzérmesünk jó iramot ment a bolgár ellen, aki semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni: az első, majd a második menetben is őt intették, és bár Szabó egyszer sem tudott lentről akciót csinálni (bár mindkétszer közel volt hozzá), így is vezetett 2:0-ra. Szinte már leperegtek a másodpercek, amikor egyszer csak érkezett a hideg zuhany: a szőnyegbíró 14 másodperccel(!) a vége előtt valamiért nem is egy-, de egyből kétpontos intést adott Szabónak (tényleg csak találgatni tudunk: negatív birkózás, fejelés, esetleg menekülés lehetett a „bűne”) – úgy, hogy előtte az egész meccsen egyszer sem intette...!

Ezzel végül Alekszandrov nyert, úgy, hogy egyedül az utolsó egy percben volt aktívabb Szabónál – a mérkőzés után pedig még a két olimpiai bajnok, a szövetségi kapitány, Sike András és jobbkeze, Repka Attila sem tudott napirendre térni az ennyire későn beadott kétpontos intés felett. (Lábjegyzet: a nemzetközi szövetségi európai szekciójának elnöke bolgár, de igazán nem szeretnénk célozgatni...).

Miután két szerdai hölgyindulónk – Galambos Ramóna és Németh Zsanett – egyaránt egy meccs után búcsúzott az Eb-től, az egyetlen reményünk a szerdai napra Kiss Balázsban maradt. Elpusztíthatatlan világbajnokunk 35 évesen a harmadik Eb-bronzáért lépett szőnyegre a 97 kilósok között, méghozzá a Németországban született, iráni-magyar felmenőkkel bíró Ramsin Azizsir ellen. Kiss a német óriást is megpörgette lentről – ahogy tette azt az összes Eb-ellenfelével! –, ezt követően sikeresen megküzdött a bírókkal is, a németek végül egy elkeseredett challenge-et is elbuktak (a semmire bedobott challenge-et már a bíróknak sem volt képük jóváhagyni), így 4:1-gyel ismét Európa-bajnoki bronzérmet ünnepelhetett, teljesen megérdemelten!

„Szoktam mondani, hogy ez a szív diadala volt – de ez most a taktika diadala volt. Tudtam, mire kell figyelni ez ellen a srác ellen, ráadásul valahogy mostanra előjöttek a régi beidegződések, a lenti pörgetések – az összes ellenfelemet meg tudtam pörgetni lentről! – mondta Kiss, akinek felvetettük: olyan felszabadultan birkózik 35 évesen, mint talán még sosem, és a riói olimpia óta minden versenyről érmet hozott. – A kulcsszó valóban a felszabadultság, nagyon örömtelien, élettel telien birkózok! Hamarabb is rájöhettem volna, hogy így kell...” – mondta nevetve, majd hozzátette: ezt az Eb-t tesztnek szánta az októberi budapesti világbajnokságra – és a teszt egyértelműen jól sikerült!

A magyar birkózás zászlóshajójának számító kötöttfogás így ezúttal is szépen szerepelt, Lőrincz Tamás, Korpási Bálint és Kiss Balázs révén három bronzot, Lám Bálint és Szabó László révén pedig két ötödik helyet szerzett, vagyis ezúttal sem okozott csalódást.

A dobogón jobbról az első a bronzérmes Kiss Balázs, a bal oldali díjátadó Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke (Fotó: MBSZ/Iglói-Nagy István)
A dobogón jobbról az első a bronzérmes Kiss Balázs, a bal oldali díjátadó Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke (Fotó: MBSZ/Iglói-Nagy István)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik