Birkózás: Nenad Lalovics az egyetlen elnökjelölt az UWW élére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.13. 12:36
null
Nincs ellenfele a szerb vezetőnek (Fotó: AFP)
Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) vezetője lesz az egyetlen jelölt a szervezet szeptemberi elnökválasztásán.

Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodó insidethegames.biz portál az UWW közleményére hivatkozva kiemelte: a 61 éves szerb sportvezető második hatéves ciklusát kezdi majd meg, miután rajta kívül nincs másik jelölt a tisztségre. A választásra szeptember 6-án, az UWW kongresszusán kerül sor, amelyet a belgrádi junior-világbajnokág keretében tartanak. A szervezet kiemelte: a koronavírus-járvány miatt a kongresszus lebonyolítására különféle lehetőségeket dolgoznak ki.

Raphael Martinetti lemondását követően Lalovics 2013 óta vezeti a birkózók szövetségét, és – miután a sportágat reformokkal sikerült benn tartania az olimpiai programban – 2014-ben először választották meg elnöknek, méghozzá egyhangúlag.

Az UWW hozzátette: a szövetség európai szekcióját ideiglenes elnöki megbízatással a következő évben esedékes választásig továbbra is a görög Theodorosz Hamakosz irányítja, aki június elején vette át az elhunyt bolgár sportvezető, Ceno Cenov munkáját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik