MTI 2019.10.28 16:13 Frissítve: 2019.10.28 19:27

Birkózás: hétfőn rajtolt a budapesti U23-as vb

Hatvan ország 630 versenyzője, köztük 27 magyar vesz részt a hétfőn kezdődött U23-as birkózó-világbajnokságon, melynek a budapesti Ludovika Aréna ad otthont.

Bacsa Péter (középen) kiemelte, nemcsak az eredményekben, hanem a rendezésben is nagyhatalom Magyarország (Fotó: MBSZ)

A vasárnapig tartó eseményt a szabadfogásúak nyitották, a nők szerdán, a kötöttfogásúak pedig pénteken kezdenek.

A vb hétfői sajtótájékoztatóján Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke az év legrangosabb hazai birkózóeseményének nevezte a viadalt, és reményét fejezte ki, hogy hasonlóan sikeres lesz a rendezés, mint a tavalyi felnőtt vb-é. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a 2018-as világbajnokság lebonyolítását dinamikusnak és pörgősnek minősítette, Budapestet pedig a „világ egyik sportfővárosának" nevezte, amely „mindig kitesz magáért".

Bacsa emlékeztetett rá, hogy az U23-as vb része annak a sorozatnak, amelyben jövőre kontinentális olimpiai kvalifikációs torna, 2021-ben kadet vb, 2022-ben pedig felnőtt Európa-bajnokság házigazdája lesz Magyarország.

„Ez a sorozat is mutatja, hogy nemcsak az eredményekben, hanem a rendezésben is nagyhatalom vagyunk, szívesen jönnek hozzánk a versenyzők és a szakemberek – mondta, majd arról beszélt: a viadal kiváló alkalom arra, hogy a magyar utánpótlás megmutassa az erejét. – Tokió után őrségváltás várható a magyar birkózásban. Ennek a korosztálynak kell a mai nagyok helyébe lépnie.”

Kiemelte, hogy a mezőny tagjai közül sokan már a felnőttek között is bizonyítottak, és hogy a Ludovika Aréna a birkózásban új helyszín.

Lévai Zoltán, a kötöttfogás szakági vezetőedzője szerint a szőnyegre lépő tíz magyar közül négyen is érmet nyerhetnek, de két dobogós helyezéssel már elégedett lenne. Szerinte e tekintetben leginkább az Európai Játékokon ezüstérmes Torba Erikben, Lévai Zoltánban, Pap Bertalanban és Szőke Alexben lehet bízni.

Ritter Árpád, a női szakág vezetőedzője is tíz versenyző indítását tervezte, ám sérülések miatt hétre csökkent a létszám. Legesélyesebbnek Nagy Bernadettet és Galambos Ramónát tartja éremszerzésre.

A szabadfogásúak vezetőedzője, Gulevszkij Konsztantyin úgy véli, hogy erős, összeszokott társaság a tízfős kerete. Ő is több érmet, illetve értékes helyezést vár, elsősorban Asarin Roman, a frissen honosított Kuramagomedov Murad, valamint Tóth Bendegúz és Szurovszki Patrik szereplése révén.

Asarin már hétfőn szőnyegre lépett, argentin és török riválisát legyőzte, a negyeddöntőben kikapott a kirgiztől, s mivel legyőzője egy ponttal elveszítette az elődöntőt, kiesett. Halidov Gamzatgadzsi, Antal Dániel, Lukács Botond és Végh Artúr sem folytathatja.

Kedden további öt magyar szabadfogású lép szőnyegre, Budai-Kovács Marcell indiai, Kuramagomedov Murad egyiptomi, Szurovszki Patrik fehérorosz, Tóth Bendegúz spanyol, Nagy Mihály pedig ukrán riválissal kezd.

A belépés a világbajnokságra mindennap ingyenes.

A MAGYAR BIRKÓZÓVÁLOGATOTT KERETE A BUDAPESTI U23-AS VB-RE

Kötöttfogásúak
Rácz Richárd (55 kg)
Kecskeméti Krisztián (60)
Torba Erik (63)
Balatoni Bence (67)
Kajtán Olivér (72)
Lévai Zoltán (77)
Lévai Tamás (82)
Papp Bertalan (87)
Szőke Alex (97)
Érsek Róbert (130)

Szabadfogásúak
Halidov Gamzatgadzsi (57 kg)
Budai Kovács Marcell (61)
Asarin Roman (65)
Antal Dániel (70)
Kuramagomedov Murad (74)
Lukács Botond (79)
Szurovszki Patrik (86)
Tóth Bendegúz (92)
Végh Artúr (97)
Nagy Mihály (125)

Nők
Réczi Bianka (50 kg)
Vilhelm Viktória (53)
Galambos Ramóna (57)
Bognár Erika (59)
Szabados Noémi (65)
Nagy Alexa (68)
Nagy Bernadett (76)

2020.06.05 20:51:18

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. A korabeli képekről ránk köszönő sportolók zordon tekintete figyelmeztet bennünket: vannak pillanatok, amikor csak levett sapkával illendő állni.

2020.06.04 11:00:27

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

„Kiálltunk mellette. Szakmai tudása mellett az emberi tulajdonságai miatt is.”

2020.06.03 21:43:04

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

Magyarország és szomszédai sportja is szegényebb lenne az elcsatolt területeken született klasszisok eredményei nélkül.

2020.06.03 23:35:18

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Sportközösségeink és a sikereik ismét összekapcsolnak minden magyart.

2020.06.03 23:32:53

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. „Aki először jár Erdélyben, az úgy jön haza, hogy más ember lett.” Ezt ennél tisztábban képtelenség kimondani és megérezni.