Birkózás: határon túli magyarok is indulhatnak az ob-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.24. 12:00
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöksége lehetővé tette minden magyar állampolgársággal rendelkező határon túli versenyző számára, hogy részt vegyen az országos bajnokságokon.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke a Szász Jenővel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjével tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az elnökség múlt héten hozott határozatát hosszú egyeztető folyamat előzte meg. A magyar birkózás valamennyi fontos szereplője elmondta véleményét és javaslatát a kérdésben, s ennek eredményeként kijelenthető, hogy a sportág egésze száz százalékig a döntés mögött áll – tette hozzá.

Az MBSZ 2015-ben kötött stratégiai megállapodást az intézettel, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence egészére terjesszék ki a magyar birkózást. A felek már akkor célként fogalmazták meg a határon túliak versenyzési lehetőségét a magyar bajnokságokon, a mostani döntéssel pedig megvalósulhat az is, hogy megfelelő teljesítmény esetén akár a magyar válogatottba is behívhatják ezeket a sportolókat.

A szövetség az idén induló Kozma István Birkózó Akadémia tevékenységét is szeretné majd az egész Kárpát-medencére kiterjeszteni, hogy a tehetséges magyar nemzetiségű birkózók a lakóhelyükön is megfelelő körülmények között dolgozhassanak.

Németh Szilárd jelezte, hogy a határon túli birkózók már a jövő hétvégi kötöttfogású országos bajnokságon szőnyegre léphetnek, az utánpótláskorú kötöttfogásúak pedig majd a szintén márciusi dorogi Fekete Gyémánt Kupán.

A magyar szövetség és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a további együttműködés részeként közösen szervez majd egy nagy női és szabadfogású versenyt ősszel, melynek a tervek szerint egy határon túli város lesz a helyszíne. Szász Jenő kiemelte, hogy a folyamat az intézettől indult, amit azért hozott létre a magyar kormány, hogy „jó kovásza legyen a nemzetegyesítés” ügyének.

Hangsúlyozta, fontos állomás ez a mostani, mert azzal, hogy a birkózószövetség megnyitja a lehetőséget a határon túli sportolók számára az itthoni szereplésre, „tényleg eljutottunk oda, hogy összefüggő Kárpát-medencei rendszerekről tudjunk beszélni”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik