MTI 2019.04.24 14:43 Frissítve: 2019.04.24 15:53

Birkózás: a szövetség is köszöntötte az Eb magyar érmeseit

A másfél hete zárult bukaresti birkózó Európa-bajnokságon kiemelkedően szereplő magyar sportolókat köszöntette szerdán a hazai szövetség, melynek elnöke, Németh Szilárd bejelentette, hogy a Ludovika Arénában rendezik meg októberben az U23-as világbajnokságot.

 

A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK! (FOTÓK: FÖLDI IMRE)

Az MBSZ vezetője elmondta, előzetesen nem voltak biztosak abban, hogy a magyar csapat képes lesz kiemelkedő teljesítményre az Eb-n, mivel több nagy hiányzó is volt, ám – elsősorban a legerősebb összeállításában szereplő női együttesnek köszönhetően – mégis emlékezetes teljesítményt nyújtott a válogatott.

A kontinensviadalon Barka Emese (57 kg) révén megszületett a magyar birkózás első női aranyérme, mellette Sastin Marianna (62 kg) – először édesanyaként – és Németh Zsanett (76 kg) is dobogóra állhatott, míg Galambos Ramóna (59 kg) ötödik lett. A szabadfogásúaknál Veréb István (92 kg), kötöttben az újonc Szilvássy Erik (87 kg) szerzett bronzérmet.

Németh Szilárd az Európa-bajnoki csapat méltatása mellett kitért arra is, hogy a szövetség mindenben igyekszik támogatni azt az állami törekvést, miszerint London és Párizs mögött Budapest legyen sportversenyek rendezése tekintetében a harmadik legtekintélyesebb város Európában. A tavaly októberi, kiemelkedően sikeres felnőtt vb után idén ősszel az U23-as világbajnokságnak ad otthont a főváros, s kedden az is eldőlt, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnoka (Ludovika Aréna) lesz a verseny helyszíne.

Könnyen lehet, hogy nem a korosztályos vb lesz idén az utolsó jelentős birkózóviadal Magyarországon. Tervben van ugyanis egy decemberi, nagyszabású négycsapatos szabadfogású verseny, melyen a sportág legnagyobb nemzetei, az amerikai, az iráni és az orosz, illetve egy európai válogatott csapna össze egymással. Németh Szilárd jelezte, hogy az amerikaiak, az oroszok és az irániak is jó ötletnek tartják a budapesti rendezést, ám a végső döntésre még várni kell.

2020.01.25 20:54:29

Egyéb egyéni JOCHA KÁROLY

A nagymester szerint a magyar sakkozás válságkezeléséhez a pénznél is jobban hiányzik a szaktudás.

2020.01.24 20:49:48

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

Az első filmfőszerepével öt nemzetközi díjat elnyerő művésznő megúszta a maga „milákcsúcsát".

2020.01.23 23:27:26

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Dr. Bubó is mindig számíthatott Ursula nővérre.

2020.01.20 19:07:04

Egyéb egyéni MIHÁLYI ANDRÁS

PDC kontra BDO – tanulságos háttértörténet, nemcsak dartsőrülteknek.

2020.01.22 22:48:22

Egyéb egyéni BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. Bármennyire is tetszhet úgy a NOB különféle sales- és marketingosztályait vezető nagyfőnökeinek, hogy az ötkarika mint brand kezd kimenni a divatból, a sportágak jelentős részének még mindig az ottlét, vagyis a programban szereplés vágya határozza meg a tudatot.