Birkózás: a NOB-javaslat sokkolta a sportág honi képviselőit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.12. 13:22
Értetlenül áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának döntése előtt Gáspár Tamás, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) főtitkára. A NOB vezető testülete a keddi ülésén úgy foglalt állást, hogy a birkózás kerüljön ki a 2020-as nyári játékok programjából.

„Derült égből villámcsapásként ért a hír, egész egyszerűen nem is értem az egészet. Én meg voltam győződve arról, hogy a birkózás helye stabil az olimpia műsorában" – nyilatkozta a távirati irodának Gáspár Tamás, aki pályafutása során két olimpián, 1980-ban Moszkvában, illetve 1988-ban Szöulban is szőnyegre lépett.Gáspár Tamás, aki pályafutása során két olimpián, 1980-ban Moszkvában, illetve 1988-ban Szöulban is szőnyegre lépett.

Az 1986-os budapesti világbajnokságon aranyérmes Gáspár hozzátette: a brit fővárosban tavaly nyáron remek mérkőzéseket láthatott a közönség.

„Londonban az én megítélésem szerint élvezetes, jó meccsek zajlottak, ráadásul telt ház előtt, jó hangulatban. Még egyszer mondom, érthetetlen ez a dolog, többet most nem is tudok hozzátenni" – fogalmazott az MBSZ főtitkára.

Hasonlóan szomorúan reagált a hírre Módos Péter is, aki bronzérmes volt a kötöttfogásúak 55 kilogrammos súlycsoportjában a londoni játékokon.

„Nagyon nem örülök ennek a hírnek – mondta Módos. – Az az igazság, hogy én a családi hagyományok miatt akkor is birkózni kezdtem volna, ha már annak idején nem lett volna ötkarikás sportág, de az biztos, hogy a gyerekek nagy részét külön motiválja a sportágválasztáskor is, hogy olimpiai bajnokok szeretnének lenni."

A végrehajtó bizottság indítványáról – amely már a május végi ajánlását is magában foglalja majd arról, hogy mely sportág kerüljön be a programba a megüresedett helyre – a közgyűlés szeptember 7-én, Buenos Airesben szavaz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik