Berki hatodszor aranyérmes lólengésben az Eb-n

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.05.27. 15:19
null
Berki Krisztián megvédte címét lólengésben az Európa-bajnokságon (Fotó: Action Images)
Címkék
Berki Krisztián aranyérmet nyert lólengésben vasárnap a férfi torna Európa-bajnokságon, Montpellier-ben.

A kétszeres világbajnok, olimpiai kvótás magyar címét megvédve, pályafutása során hatodszor diadalmaskodott kontinensviadalon. Ezúttal 15.958 ponttal zárt, s ezzel jócskán megelőzte legnagyobb riválisát, a 15.775-tel végző brit Louis Smith-t.

Berki kiváló gyakorlatot mutatott be, lendületesen, hiba nélkül kezdett - kiinduló pontszáma 6.9 volt -, majd bemutatója további részében sem rontott a kivitelezésben, s bár Smith is jól versenyzett, Berki fölénye egyértelmű volt.

BERKI KRISZTIÁN GYAKORLATA

„Nagyon örülök, hogy így sikerült ez az Eb, s nem is elsősorban az aranyérem miatt – mondta az MTI-nek Berki. – Természetesen boldog vagyok, hogy az én gyakorlatom érte a legtöbb pontot, ugyanakkor számomra most az volt a legfontosabb, hogy a lehető legjobban teljesítsem a nagygyakorlatot, amellyel az olimpiára készülök. Persze vannak kisebb hibák, amiken még javítanunk kell, de összességében nagy lökést ad és segít, hogy az Eb-t ilyen teljesítménnyel és eredménnyel zártam."

„Teljes mértékben sikerült, amit elterveztünk. A szokások szerint nem néztem a többieket, csak a hangokból tudtam, hogy hogyan is sikerültek a gyakorlatok. Kokó bá'-val azt beszéltük meg, hogy a fináléban a 6.9-es nagygyakorlatot mutatom be, erre is melegítettem, és ezen csak bizonyos körülmények között változtattunk volna. Amikor mentem fel a pódiumra, csak annyit mondott nekem, hogy jobb vagyok, mint az angol, és hogy csináljam a dolgomat. Ezt tettem, és jól sikerült. Egyelőre még nem tudtam felfogni, hogy hatszoros Európa-bajnok vagyok, hihetetlen számomra. Úgy érzem, ez óriási erőt ad, és ez a lendület kitart az olimpiáig” – értékelt a lólengés-specialista világklasszis.

A lólengés fináléjának másik magyar résztvevője, az ötkarikás indulási joggal szintén rendelkező Hídvégi Vid a maga 6.5-ös kiindulópontú gyakorlatát hibátlanul hajtotta végre, s 15.133-mal az ötödik helyen zárt.

„Nagyon elégedett vagyok Viddel, jól bemutatta az olimpiai gyakorlatát. A leugrásnál volt egy kis hiba, talán ha az nincs, akkor még a bronzérem is elérhető lett volna a számára – fogalmazott Kovács István vezetőedző. – Krisztiántól szintén remek gyakorlatot láttunk, nagyon boldog vagyok, hogy ezt most így sikerült bemutatnia, egyfelől természetesen az aranyérem miatt, másfelől viszont azért, mert az olimpia előtt két hónappal ott tartunk, hogy a felkészülés utolsó időszakában valójában apróságokon kell finomítanunk."

Talajon magabiztosan, majdnem fél ponttal nyert a görög Eleftheriosz Koszmidisz, gyűrűn Alexandr Baladin hozta az aranyérmet az oroszoknak, megelőzve az olasz Morandit. Ugrásban a román Flavius Koczi elsőként lépett a szerhez, és 16.116 pontra értékelt gyakorlatát a többiek nem is tudták felülmúlni, korláton a német Marcel Nguyen győzött, egy tizedet verve az ukrán Vernyajevre, míg nyújtón az orosz Emin Garibov pazar gyakorlatot mutatott be, amely aranyat is ért.

TORNA EB, MONTPELLIER
LÓLENGÉS
1. Berki Krisztián 15.958 pont
2. Louis Smith (Nagy-Britannia) 15.775
3. Harutyum Merdinjan (Örményország) 15.300
...5. Hídvégi Vid 15.133
A TÖBBI SZERENKÉNTI DÖNTŐ EREDMÉNYE
Talaj: 1. Koszmidisz (görög) 15.766, 2. Barkalau (fehérorosz) 15.300, 3. Satilov (izraeli) 15.166
Gyűrű: 1. Baladin (orosz) 15.666, 2. Morandi (olasz) 15.466, 3. Abljazin (orosz) 15.433
Ugrás: 1. Koczi (román) 16.116, 2. Radivilov (ukrán) 16.066, 3. Abljazin (orosz) 16.062
Korlát: 1. Nguyen (német) 15.766, 2. Vernyajev (ukrán) 15.666, 3. Petkovsek (szlovén) 15.600
Nyújtó: 1. Garibov (orosz) 15.833, 2. Moznik (horvát) 15.566, 3. Marasz (görög) 15.266


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik