Meddig mennél el kedvenc csapatodért? NS-előfizetésért bizonyíthatsz!

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 17:26
null
Szavazz, kattints és nyerj!
A Nemzeti Sport Online-on fél évvel ezelőtt nagy sikerrel futott, a Győri ETO FC szimpatizánsainak sikerével végződött „A legösszetartóbb hazai szurkolótábor” játékunk után úgy döntöttünk, ismét aktivizáljuk olvasóinkat, és megkeressük a hazai sportbarátok között „A legösszetartóbb nemzetközi szurkolótábort” is. 20 csapat, 20 szurkolótábor, de melyik a legaktívabb? Az elszántság és a kitartás ismét mindennél többet ér, a nyeremény pedig ezúttal is garantált: öt darab féléves Nemzeti Sport előfizetés. Kattintásra fel!

Játékunk első körében az NSO Facebook-oldalán szólítottuk meg olvasóinkat, amelyen bárki ajánlhatta kedvenc, kizárólag külföldi klubcsapatát, bármely sportágból, Dél-Amerikától kezdve egészen a svájci ötödosztályú labdarúgásig. Örömünkre szolgált, hogy a csapatnevek érkeztek is szép számmal, így jutottunk el a második fordulóig.

A második körben egészen augusztus 19-ig, az itt található szavazódobozban lehet voksolni, a tét pedig a 20 csapatot magába foglaló főtábla mezőnyének végleges kialakulása (harmadik forduló). Az itt felsorolt klubcsapatok közül a legtöbb szavazattal rendelkező húsz jut be a mindent eldöntő harmadik körbe, ahol már tényleg nem babra megy a játék!

Az augusztus 21. és 26. között futó záró kör végén annak a klubnak a szurkolói nyerik el „Az év nemzetközi szurkolótábora” kitüntetést, amelynek hű és elszánt szurkolói a legaktívabban látogatják a kattintásokat végtelen mennyiségben befogadó Facebookos applikációnkat, amely a hazai szurkolótáboros játékunk után sok résztvevőnek ismerős lehet.

A legfontosabb szabály: nem a mennyiség, hanem a kitartás számít, egy szurkoló annyi szavazattal támogathatja kedvenc klubját, amennyit nem sajnál, az ideje engedi, illetve a számítógép egere és ujjai csak bírnak. Nem az az együttes nyer, amelyet a legtöbben választottak, hanem az, amelynek drukkerei a legtöbbször kattintottak kedvenc csapatukra. Játékunk végére csak egy, a legösszetartóbb drukkersereg maradhat, nyerteseink azonban többen is lesznek: a harmadik fordulóban legalább egyszer szavazó játékosaink között öt darab, féléves Nemzeti Sport előfizetést sorsolunk ki.

De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen mostantól egy egész héten át a top20 csapat mezőnyének kialakításán van a sor, alább mindenki leadhatja szavazatát kedvenc csapatára, hogy kedvence ezzel is közelebb kerüljön a mindent eldöntő, a 20 legtámogatottabb nemzetközi klubcsapatot magába foglaló harmadik fordulóig. Szurkolók, figyelem, lehet bizonyítani a kedvenceknek!


SZAVAZÁS

Az év nemzetközi szurkolótábora - Második forduló

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Kézi-vb: jönnek a románok!; Gasper Okorn: Nem számolgatunk…

E-újság
2025.12.03. 00:40

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

Ötös lista: Szoboszlai, Ramos és Agüero – íme, a legemlékezetesebb utolsó perces győztes gólok

Minden más foci
2025.12.01. 18:40

Talpra állt a Fradi és a Liverpool; Továbbra is térképen a magyar short track!

E-újság
2025.11.30. 23:45

Fél év alatt elképzelhetetlen mélységbe zuhant a Liverpool; nehéz időszakon megy keresztül Mim Gergely

E-újság
2025.11.27. 23:59

Dupla Tízes: Marco Rossi marad a szövetségi kapitány – jó döntés?

Magyar válogatott
2025.11.26. 20:04

A Gulag- és a Brit-szigetek – Szöllősi György jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.24. 23:43

Megérdemelte volna – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.24. 23:42
Ezek is érdekelhetik