Asztalitenisz-vb: Póta kiesett, Pergel három fronton is talpon

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2017.05.31. 22:26
Fogy a magyar Düsseldorfban, Póta Georgina számára már befejeződött az asztalitenisz-vb, de négy számban még versenyben vagyunk, sőt Pergel Szandra egyesben, párosban és vegyes párosban is érdekelt.

„Nagy volt a nyomás rajtuk, ráadásul mindketten idegesek voltak, Gina inkább a meccs elején, Ekholm pedig a vége felé” – válaszolta Bátorfi Zoltán, női válogatottunk szövetségi kapitánya a kérdésre, ami sokakat izgatott: miért kapott ki még kedd este, az első fordulóban az első helyen kiemelt Póta Georgina, Matilda Ekholm magyar, svéd női páros.

Mert bizony még szerdán is ez szolgáltatta a témát.

Ami a nyomást illeti, kétségtelenül megnőtt Pótáék ázsiója azzal, hogy az eredmények alapján a legelőkelőbb helyre rangsorolták őket, a népszerű közösségi portálokon többen is osztottak meg velük közös képet általában olyan kísérőszöveggel, hogy „az első kiemeltekkel edzettünk”. Akármennyire is rutinosnak számít a magyar és a svéd játékos, ez számukra is új helyzet volt, amivel meg kellett birkózniuk, tegyük gyorsan hozzá, Bátorfinak abban is igaza volt, hogy „első kanyarban ennél nehezebb ellenfél nem nagyon jöhetett volna”. Az ukrán, fehérorosz Bilenko, Pavlovics duó védő, és mivel Pótáék párosa csak tavaly ősszel állt össze, kevés alkalmuk volt ilyen stílusú ellenfelekkel megmérkőzni, ami meg is látszott az asztalnál.

„Mindketten más felfogásban szerettek volna játszani, ezért nem úgy jöttek vissza a labdák a másik oldalról, ahogyan várták, ami megzavarta őket” – tett hozzá némi szakmai magyarázatot is a kapitány, aki érthetően aggódott, hogy a történtek megviselték-e Pótát annyira, hogy az a szerdai egyes meccseken is megnehezítse a dolgát. Nos, mint kiderült, nem múlt el nyomtalanul a vereség, a svéd Bergström ellen kicsit döcögött a játék, de akkora volt a tudásbeli különbség, hogy a győzelem itt még nem forgott veszélyben. Este azonban ez már kevés volt, hiszen a túloldalon a luxemburgi-kínai Ni Xialian állt, akit a topon lévő Póta sem szokott megverni (avagy a sors a páros után egyesben sem kedvezett neki), és most sem sikerült: viszonylag simán kikapott, így számára máris lezárult a düsseldorfi kaland.

Nem úgy az őszi budapesti Európa-bajnokságon bronzérmet szerző a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettősnek! Ők már bizonyították, hogy jók együtt, most csak ráerősítettek: a keddi, első fordulós sikerük után még lehetett mondani, hogy a szlovák Adamková, Kukulková páros legyőzése alap. Így is van. Szerdán a spanyol Dvorak, Xiao egységgel szembeni győzelmet viszont nem adták ingyen, Madarász és Pergel azonban vette az akadályt, bejutott a nyolcaddöntőbe – utóbbi bónuszként egyesben is begyűjtött egy nagy skalpot a 13. kiemelt német Petrissa Solja legyőzésével –, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár év közben talán jobban szerepelt a Póta, Ekholm pár, a két nagy, sőt legfontosabb versenyen, az Eb-n és a vb-n a Madarász, Pergel kettős végzett előrébb.

S ezen már az sem változtat, hogy csütörtökön a harmadiknak kiemelt kínai Csen Meng, Csu Jü-ling kettős megoldhatatlan feladatnak tűnik…Bátorfi Zoltán, női válogatottunk szövetségi kapitánya a kérdésre, ami sokakat izgatott: miért kapott ki még kedd este, az első fordulóban az első helyen kiemelt Póta Georgina, Matilda Ekholm magyar, svéd női páros.

Mert bizony még szerdán is ez szolgáltatta a témát.

Ami a nyomást illeti, kétségtelenül megnőtt Pótáék ázsiója azzal, hogy az eredmények alapján a legelőkelőbb helyre rangsorolták őket, a népszerű közösségi portálokon többen is osztottak meg velük közös képet általában olyan kísérőszöveggel, hogy „az első kiemeltekkel edzettünk”. Akármennyire is rutinosnak számít a magyar és a svéd játékos, ez számukra is új helyzet volt, amivel meg kellett birkózniuk, tegyük gyorsan hozzá, Bátorfinak abban is igaza volt, hogy „első kanyarban ennél nehezebb ellenfél nem nagyon jöhetett volna”. Az ukrán, fehérorosz Bilenko, Pavlovics duó védő, és mivel Pótáék párosa csak tavaly ősszel állt össze, kevés alkalmuk volt ilyen stílusú ellenfelekkel megmérkőzni, ami meg is látszott az asztalnál.

„Mindketten más felfogásban szerettek volna játszani, ezért nem úgy jöttek vissza a labdák a másik oldalról, ahogyan várták, ami megzavarta őket” – tett hozzá némi szakmai magyarázatot is a kapitány, aki érthetően aggódott, hogy a történtek megviselték-e Pótát annyira, hogy az a szerdai egyes meccseken is megnehezítse a dolgát. Nos, mint kiderült, nem múlt el nyomtalanul a vereség, a svéd Bergström ellen kicsit döcögött a játék, de akkora volt a tudásbeli különbség, hogy a győzelem itt még nem forgott veszélyben. Este azonban ez már kevés volt, hiszen a túloldalon a luxemburgi-kínai Ni Xialian állt, akit a topon lévő Póta sem szokott megverni (avagy a sors a páros után egyesben sem kedvezett neki), és most sem sikerült: viszonylag simán kikapott, így számára máris lezárult a düsseldorfi kaland.

Nem úgy az őszi budapesti Európa-bajnokságon bronzérmet szerző a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettősnek! Ők már bizonyították, hogy jók együtt, most csak ráerősítettek: a keddi, első fordulós sikerük után még lehetett mondani, hogy a szlovák Adamková, Kukulková páros legyőzése alap. Így is van. Szerdán a spanyol Dvorak, Xiao egységgel szembeni győzelmet viszont nem adták ingyen, Madarász és Pergel azonban vette az akadályt, bejutott a nyolcaddöntőbe – utóbbi bónuszként egyesben is begyűjtött egy nagy skalpot a 13. kiemelt német Petrissa Solja legyőzésével –, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár év közben talán jobban szerepelt a Póta, Ekholm pár, a két nagy, sőt legfontosabb versenyen, az Eb-n és a vb-n a Madarász, Pergel kettős végzett előrébb.

S ezen már az sem változtat, hogy csütörtökön a harmadiknak kiemelt kínai Csen Meng, Csu Jü-ling kettős megoldhatatlan feladatnak tűnik…

54. EGYÉNI ASZTALITENISZ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÜSSELDORF
FÉRFIAK
EGYES
A 64 közé jutásért:
Lakatos Tamás–Vlaszov (orosz) 4:2 (10, –6, 12, 5, –10, 4), Csang Csi-ko (kínai)–Nagy Krisztián 4:0 (7, 7, 6, 7)

NŐK
EGYES
A 64 közé jutásért:
Póta Georgina–Bergström (svéd) 4:0 (8, 8, 3, 5), Szu Vaj-jam (hongkongi)–Ambrus Krisztina 4:2 (7, 5, 10, –7, –11, 6), Pergel Szandra–Guan (amerikai) 4:1 (–9, 12, 6, 6, 7), Madarász Dóra–Zhou (azeri) 4:0 (3, 5, 8, 3). A 32 közé jutásért: Ni Xialian (luxemburgi)–Póta 4:1 (10, –10, 9, 4, 8), Pergel–P. Solja (német) 4:1 (–4, 9, 7, 3, 7), Kim Szong I (észak-koreai)–Madarász 4:1 (–8, 5, 9, 3, 11).
PÁROS
A 16 közé jutásért:
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Dvorak, Xiao (spanyol) 4:2 (–13, 9, 7, –13, 8, 7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik