Asztalitenisz: Póta a negyeddöntőig jutott Olmützben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 18:57
Póta Georgina a negyeddöntőben búcsúzott egyesben az asztaliteniszezők csehországi World Tour-versenyén, Olmützben (Olomouc).  

A nemzetközi szövetség (ITTF) honlapja szerint a magyar játékos a 64-es főtábla első körében a holland Britt Eerlandot verte meg 4:2-re, majd a folytatásban a japán Hirano Szajakát 4:3-ra. A nyolcaddöntőben a lengyel Katarzyna Grzybowska következett (4:3), a legjobb nyolc között pedig a japán Fukuhara Aj jelentette a végállomást (1:4). Az ITTF rangsorában jelenleg 45. Pótának és 14. helyen álló szigetországi riválisának ez volt a hatodik egymás elleni összecsapása, s eddig mindig a japán nyert. Póta tavaly bronzérmes volt ezen a versenyen.

A többi főtáblás magyar közül Ambrus Krisztina és Madarász Dóra az első, Pattantyús Ádám pedig a második fordulóban esett ki Olmützben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik