Asztalitenisz: szemműtétje után ismét asztalhoz állt Pergel

B. D. K.B. D. K.
2020.10.12. 20:38
null
Hamarosan ismét láthatjuk Pergel Szandrát játszani (Fotó: Tumbász Hédi)
Pergel Szandra a Nemzeti Sportnak adott augusztusi interjújában beszélt a sikeres szemműtétjéről, és most bő két hónappal az operáció után újrakezdte az edzéseket – közölte a Bors.

 

Pergel Szandra, a magyar női asztalitenisz-válogatott meghatározó játékosa július végén részleges retinaleválás miatt szemműtéten esett át, a visszatérésére mostanáig kellett várni.

Az orvosok az operáció után a legkisebb mozgást is megtiltották neki, ám ez az időszak számára már nem több, mint rossz emlék.

„Az első tréningeken még óvatosan játszottam, leginkább egyhelyből ütögettem a labdát. Nem tudtam, hogy rendesen működik-e a szemem, ezért bizonytalan voltam” – mesélte a 31 éves játékos, aki már majdnem teljes értékű edzéseket végez.

„Lassan utolérem magam, az edzéseken már prímán megy minden. Igaz, meccset még nem játszottam, pedig jó volna kipróbálnom magam élesben is, mert napokon belül Franciaországba kell utaznom, már nagyon várnak a társaim” – tette hozzá Pergel.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
13 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
2026.04.30. 22:58

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
2026.04.30. 16:48

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
2026.04.30. 15:06

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2026.04.30. 00:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27
Ezek is érdekelhetik