Asztalitenisz: Ecseki Nándor továbbjutott, három számban is főtáblás Otocecben

2023.11.01. 16:21
null
Ecseki Nándor az otoceci versenyen egyesben, párosban és vegyes párosban is ott van a főtáblán (Fotó: WTT)
A szlovéniai Otocecben zajló WTT-verseny selejtezőjének második napján a mieink közül csak Ecseki Nándor állt asztalhoz, s a kazah Iszkender Harki legyőzésével feljutott a főtáblára.

A nem túl nagy, mindössze három főből álló magyar küldöttségből Szudi Ádám és Madarász Dóra csak a csütörtökön rajtoló főtáblás küzdelmek során csatlakozik a mezőnyhöz, Ecseki Nándornak (világranglista-272.) azonban egyesben selejtezőt kellett játszania. Azok után, hogy kedden három játszmában győzött az angol Andrew Baggaley ellen, a kvalifikáció harmadik körében a kazah Iszkender Harki (479.) ellen állt asztalhoz. Az esélyek egyértelműen a 27 éves balkezes magyar válogatott mellett szóltak, aki nem is adott esélyt ellenfelének, három játszmában lezárta az összecsapást.

Ecseki ezzel ott van a főtáblán, csütörtöktől pedig rajta kívül egyesben már Szudinak és Madarásznak is szurkolhatunk, miként az Ecseki, Szudi férfi és az Ecseki, Madarász vegyes párosra is érdemes lesz figyelni, pláne, hogy mindkét duót az első helyen emelték ki a szervezők.

WTT-SOROZAT, FEEDER, OTOCEC
Férfiak. Egyes. Selejtező. 3. forduló:

Ecseki Nándor–Harki (kazah) 3:0 (11, 5, 5)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
20 órája

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik