Asztalitenisz: Ecseki Nándor egy lépésre az otoceci főtáblától

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.31. 12:57
null
Ecseki Nándor magabiztos győzelemmel mutatkozott be Otocecben (Fotó: WTT)
A szlovéniai WTT-verseny selejtezőjének második fordulójában Ecseki Nándor három játszmában győzött az angol Andrew Baggaley ellen – a főtáblára jutáshoz már csak egy mérkőzést kell megnyernie.

Miközben a WTT-sorozat frankfurti championsversenyén a közvetlen világelit szerepel, azok számára, akik az ottani 32-es főtáblára nem fértek fel, a szlovéniai Otocecben rendeznek gyengébb besorolású feederversenyt. Előbbire a magyar válogatottból senki sem kapott meghívást, utóbbin viszont három asztaliteniszezőnk, Ecseki Nándor, Szudi Ádám és Madarász Dóra négy számban is asztalhoz áll: a férfi és női egyes mellett férfi és vegyes párosban is érdekeltek vagyunk.

A mieink közül csak a 27 éves balkezes Ecsekinek (világranglista-272.) kellett játszania a selejtezőben, a második körben az angol Andrew Baggaley volt az ellenfele. Utóbbiról érdemes tudni, hogy 40 évesen túl van pályafutása csúcsán, már inkább csak levezet, jelenleg nem is szerepel a világranglistán, amelyen amúgy a 119. volt a legjobb helyezése, még 2012 februárjában. Nem is okozott különösebb fejtörést a három szettben nyerő Ecsekinek, akinek a kvalifikáció harmadik körében, már a főtáblára jutásért, a kazah Iskender Kharkival kell megküzdenie.

Ami pedig a többi magyar indulót illeti, Szudinak és Madarásznak biztos helye van a csütörtökön rajtoló főtáblán, nem beszélve az Ecseki, Szudi férfi és az Ecseki, Madarász vegyes párosról – mindkét duót az első helyen emelték ki a szervezők.

ASZTALITENISZ WTT-SOROZAT, FEEDER, OTOCEC
Férfiak, egyes. Selejtező, 2. forduló
Ecseki Nándor–Baggaley (angol) 3:0 (8, 9, 8)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik