Asztalitenisz: a budapesti volt Szamszonov utolsó Eb-je?

Vágólapra másolva!
2016.10.26. 18:45
A visszavonulását fontolgatja Vlagyimir Szamszonov, a fehéroroszok hatszoros Európa-bajnok asztaliteniszezője.

„Abban biztos vagyok, hogy a pingpongot nem hagyom abba teljesen, de bevallom, motoszkál a fejemben, hogy nemzetközi versenyeken már ne induljak, és csak klubszinten folytassam a játékot” – nyilatkozta a 40 éves játékos a Kossuth Rádió szerdai, Sportvilág című műsorában. A háromszoros világkupagyőztes Szamszonov a múlt heti budapesti Európa-bajnokságon meglepően hamar, már a 16 között búcsúzott, miután 4:3-ra kikapott a magyarból osztrákká lett Gárdos Róberttől.

„Minden előfordulhat, jelenleg nincs határozott tervem, sőt az ilyen döntések igazából nagyon gyorsan születnek meg. Eljön egy pont, amikor megérik egy-egy nagyobb elhatározás. Ebben a pillanatban nem érzem a helyes döntést, de azt hiszem, a következő hónapok kulcsfontosságúak lesznek, és választ adnak erre a kérdésre” – mondta az esetleges visszavonulásáról.

A tapasztalt asztaliteniszező elárulta, időnként még mindig úgy élvezi a játékot, mint húsz évvel ezelőtt, de olyan is előfordul, hogy annyira már nem leli örömét benne.

„Nyilván ebben mindig benne van az is, hogy éppen nyerek vagy veszítek, mert a kettő nagyon nem ugyanaz az érzés. És az sem mindegy, hogy adott esetben kitől kapok ki. Az ellenféltől, a helyzettől és a meccstől függ” – tette hozzá.

Az interjúban Vlagyimir Szamszonov arról is beszélt, hogy a világbajnoki aranyat és az olimpiai érmet is hiányolja a pályafutásából, utóbbi medáliáról augusztusban Rio de Janeiróban épphogy lecsúszott, hiszen negyedik lett.

„Kicsit talán siratom ezeket, mert volt idő, amikor tényleg volt esélyem a megszerzésükre. Viszont ha így lett volna, akkor könnyen lehet, hogy ma már egyáltalán nem játszanék. Úgy is mondhatom, hogy ezeknek az eredményeknek a hiánya folyamatosan motivált arra, hogy folytassam a versenyzést, az edzést, a küzdelmet az ellenfelekkel és magammal. Valószínűleg emiatt is vagyok még mindig itt” – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik