Amikor garantált az arany - Speciális Olimpia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 10:26
null
A magyar csapat
Lakatos Richárd három sportágat űz versenyszerűen. Futballozik, thai-boxol és tollaslabdázik. Bár utóbbiban már több szép sikert elért Magyarországon, soha nem láthatjuk majd világbajnokságon vagy az olimpián. Lakatos Richárd ugyanis értelmi fogyatékos.

Azonban van egy szervezet, amely a hozzá hasonló embereknek segít, hogy a sporttal, a mozgással nyújtson nekik sikerélményt, és fejlessze őket testileg és lelkileg. Ez a Nemzetközi Speciális Olimpiai Szövetség.

Az SOI-t 1968-ban Eunice Kennedy Shriver asszony – az Egyesült Államok elnöke, John Fitzgerald Kennedy húga – alapította azzal a céllal, hogy értelmi fogyatékkal élő emberek sportolással és mozgással érezzék jól magukat a mindennapokban. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy a szövetség napjainkban már 170 tagországgal büszkélkedhet, és több mint másfél millió értelmileg sérült embernek nyújt sportolási és versenyzési lehetőséget.

A versenyek divízióelméleten alapulnak, vagyis mindegyik versenyző a saját képességeinek megfelelő kategóriában kap lehetőséget a versenyzésre. Egytől ötig sorolják be a versenyzőket a különböző kategóriákba. A leggyengébbek – tehát a súlyosan értelmi fogyatékossággal élők –, az ötös divízióba kerülnek, míg az egyes kategóriában az enyhe fokú értelmi fogyatékossággal élő sportolók vagy a tanulásban akadályozottak küzdhetnek. A lényeg, hogy minden speciális olimpikonnak esélye legyen a győzelemre.

Magyarország 1989-ben csatlakozott a világszervezethez. Az elmúlt huszonöt évben a világ- és Európa Játékokon, illetve a hazai versenyeken elért eredmények – csak a legutóbbi, 2011-es athéni nyári és a 2013-as dél-koreai téli világversenyen összesen 130 (!) érmet szereztek a magyar sportolók – mutatják, hogy Magyarországon nagybetűs sikerről beszélünk.

„Az elmúlt huszonöt év alatt az értelmi fogyatékossággal élő emberek a Magyar Speciális Olimpiai Szövetségen keresztül egyre közelebb kerültek ahhoz a régóta vágyott pillanathoz, hogy az épek és a fogyatékossággal élők sportja között eltűnjön a távolság. Az különösen fontos számunkra, hogy Juan Antonio Samaranch, a Kennedy-család és a MOB közös döntése alapján egyedülálló módon használhatjuk nevünkben az olimpia szót” – mondja Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke.

A magyar csapat a szeptember 14-én, Antwerpenben rendezendő Európa Játékokon tíz sportágban hatvan fővel képviselteti magát. Az elmúlt évek sikerei után kijelenthető, hogy ha magyar sportoló vesz részt nemzetközi megmérettetésen, garantált az érem.

Az eseményről és a magyar vonatkozású eredményekről, érdekességekről a Nemzeti Sport, a Nemzeti Sport Online és az NSO Tv minden nap a helyszínről számol be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik