„Aki az utamba kerül, el akarom pusztítani” – Van Gerwennel kezdődik a darts-vb!

Murányi DomonkosMurányi Domonkos
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 13:56
null
Van Barneveld az utolsó világbajnokságára készül (Fotók: PDC)
Elérkezett a várva várt nap, péntek este megkezdődik a londoni Alexandra Palace-ben a karácsonyi időszak első számú sporteseménye, a 2020-as PDC-dartsvilágbajnokság. Háromrészes felvezetőnk első részében a végső győzelemre általunk legesélyesebbnek tartott 16 játékost állítottuk erősorrendbe, a másodikban a vb két női indulójával, Fallon Sherrockkal és Szuzuki Mikuruval foglalkoztunk, míg a most következő harmadik epizódban megszólalnak a főszereplők, mint a címvédő és világelső Michael van Gerwen, az utóbbi időben kirobbanó formának örvendő Gerwyn Price, valamint a pályafutása utolsó világbajnokságára készülő Raymond van Barneveld. És még a leginkább szakavatott külső szemlélőtől, a sportági legendától, Phil Taylortól is idézünk.

 

BÚCSÚZIK A LEGENDA

Már több mint egy évvel ezelőtt, 2018 novemberében tudni lehetett, hogy a sportág ötszörös világbajnoka, Raymond van Barneveld a 2020-as, vagyis a most következő vb után befejezi pályafutását. Az 52 esztendős holland legenda profi karrierje utolsó évében nem sok örömet szerzett rajongóinak, sőt tavasszal olyannyira nem ment neki a játék, hogy miután a 9. helyen kiesett a Premier League-sorozatból, bejelentette, hogy azonnali hatállyal visszavonul. Másnapra szerencsére meggondolta magát és visszatért eredeti elhatározásához, melynek értelmében az idei világbajnokságig folytatta a versenyzést – a vb előtti utolsó kiemelt tornán, a Players Championship Finalsen el is jutott a negyeddöntőig.

Sokan szeretnék, ha Van Barneveld az utolsó világbajnokságán még egyet „robbantana”, de a sorsolási ágrajzot látva erre csekély az esély. Az viszont egyáltalán nem lenne méltó lezárása a pályafutásának, ha az amerikai Darin Young ellenében már az 1. fordulóban kiesne.

„Igazán kemény év áll mögöttem, mondjuk ki, katasztrofális év – idézi a PDC honlapja Van Barneveldet. – Volt néhány mérkőzés, amelyen jól játszottam, és azt gondoltam, »még mindig meg tudom csinálni«, de a következő meccsen megint semmi nem történt, nem tudom, miért. Ezért vonulok vissza. Amikor semmi nem sikerül, rossz érzésem támad, de nem bírom már elviselni a fájdalmat. Azt szeretném, ha az emberek a nagyszerű Van Barneveldre emlékeznének, nem arra a fickóra, akinek folyton magyarázkodnia kell. Néha teljesen lehangolódom, hogy a pályafutásom végén hogyan alakultak a dolgaim. Nem szeretnék több tragikus évet, ezért búcsúzom el.”

A holland kiválóság Young legyőzése esetén a második fordulóban honfitársával, Jeffrey de Zwaannal (23. kiemelt) játszhatna, majd a papírforma szerint a harmadik körben Dave Chisnall (10.), a negyedikben Peter Wright (7.) lehetne az ellenfele. A világbajnoki címről tehát nagyon korai és valószínűleg nem is érdemes beszélni, de Barneytól azért megkérdezték, lát-e esélyt arra, hogy január elsején ő emelhesse magasba a Sid Waddell-trófeát.

„Nem, de a remény hal meg utoljára. Bízom benne, hogy jól megy a játék a világbajnokságon, és ez jó eredményekkel párosul. Nagyon keményen dolgozom azért, hogy jó esélyeket biztosítsak magamnak, és nem lennék elégedett azzal, ha csak egy vagy két meccset nyernék meg. Csak akkor leszek boldog, ha végül én vehetem át a győztesnek járó kupát, de ha most felajánlanák nekem a döntőbeli vereséget, elfogadnám” – fogadkozott Van Barneveld.

Gerwyn Price fantasztikus formában várja a vb-t
Gerwyn Price fantasztikus formában várja a vb-t

ÁTTÖRÉSRE VÁRVA

Az utóbbi hónapokban mutatott forma alapján Van Gerwen mellett a világbajnoki cím legfőbb várományosa a korábbi walesi rögbijátékos, a PDC világranglistáján november közepe óta már harmadik Gerwyn Price. A Jégember (Ice Man) a londoni vb-t megelőző utolsó három nagy verseny (European Championship, Grand Slam, Players Championship Finals) mindegyikén döntőt játszott, a Grand Slam of Dartson meg is védte a címét. Price tizennyolc vereség és egy döntetlen után ezen a tornán győzte le életében először holland riválisát.

TAYLOR: VAN GERWEN VAGY PRICE NYER

A Live Darts kikérte Phil Taylor véleményét is a világbajnokság előtt. A sportág ikonikus alakja (is) úgy véli, Van Gerwen és Price a két legnagyobb esélyese a vb-címnek.

„Van Gerwennek meggyűlhet a baja Price-szal – kezdte Taylor. – Gerwyn kiválóan játszik és tele van önbizalommal. Pályafutásának legszebb időszakát éli, s elég fiatal és életteli ahhoz, hogy ki is hozza magából a legjobb teljesítményt. Minden képessége megvan ahhoz, hogy világbajnok legyen, ezt el is mondtam neki. Tisztában van vele ő is, hogy meg tudja csinálni, nem fél senkitől, amit jó látni. Szerintem vagy ő, vagy Van Gerwen nyeri a világbajnokságot.”

Nem elhanyagolható ugyanakkor, hogy Price az eddigi öt PDC-vb-jén összesen csupán két meccset nyert meg, mind a kettőt 2017-ben (Ted Evetts és Ian White ellen), és a legjobb nyolc közé korábban egyszer sem jutott be. Nyilatkozatán érződik is, hogy tart az első meccsétől, amelyet az ír William O'Connorral vagy a finn Marko Kantelével vív december 19-én a második fordulóban.

„Mindig az első mérkőzés a legnehezebb – mondta Price. – Csak az jár a fejemben, hogy az első meccsemet megnyerjem, mert, mint tudják, nem a legjobb a mérlegem a világbajnokságokon… Utána már bármi megtörténhet. Szeretném a karácsonyt kellemesen eltölteni, aztán élvezni, hogy részt vehetek a tornán, ahelyett, hogy csak kívülről nézném.”

A dartsrajongók körében finoman fogalmazva is megosztó személyiségű walesi sportoló azok népes táborába tartozik, akik szerint Van Gerwen a vb favoritja.

„Michael messze a legjobb játékos a világon, őt kell legyőzni, ami nehéz feladat. Más beszélni erről és más megvalósítani. De most fél tőlem, és azért vagyok itt, hogy elkapjam” – mondta Price még a Grand Slam of Darts után, amelyen – mint arról fentebb már esett szó – életében először megverte a világelsőt. Aztán egy héttel később a Players Championship-sorozat nagydöntőjének fináléjában 19. alkalommal is kikapott tőle…

Michael van Gerwennek eddig egyszer sem sikerült címet védenie a vb-n
Michael van Gerwennek eddig egyszer sem sikerült címet védenie a vb-n

A CÍMVÉDŐ, A VILÁGELSŐ, AZ ÖNBIZALOMBOMBA

Háromszoros világbajnok, idén hét televíziós tornát nyert meg, összesen már 50-nél jár ebben a műfajban és nagy előnnyel vezeti a világranglistát. Címvédőként és a végső győzelem legnagyobb esélyeseként utazott a londoni vb-re, amelyen korábban 2014-ben, 2017-ben és tavaly, 2019-ben diadalmaskodott. Egymást követő két évben tehát még soha. Michael van Gerwen nem érez magán plusz nyomást a címvédés terhe miatt, és önbizalommal telve várja a sportág csúcseseményét.

„Nem zavar, hogy egyszer sem sikerült még megvédenem a címemet, az emberek szeretik felfújni ezt a történetet” – kezdte Van Gerwen, aki már rögtön a világbajnokság első napján tábla elé lép, a péntek esti program záró mérkőzésén a Jelle Klaasen–Kevin Burness találkozó győztesével csap össze a második fordulóban.

„Nagy célokkal érkeztem a világbajnokságra, a Players Championship Finals megnyerésével jól sikerült a felkészülésem. Amikor folytonosan jól játszol, nagyon sok ember nem akarja, hogy megint nyerj. A nyáron kicsit gyengélkedtem, de ilyenkor még jobb érzés visszavágni a kritikusoknak. Szeretem bizonyítani az embereknek, hogy tévednek, amikor kételkednek bennem – mondta Van Gerwen, majd így folytatta: – Ha a legjobbamat nyújtom, senki sem tud megverni, de a színpadon meg is kell mutatnod a képességeidet, ott már nem hibázhatsz. Aki az utamba kerül, szeretném elpusztítani. Ilyen egyszerű.”

Ehhez hasonló nyilatkozatai miatt a hollandnak sok az ellendrukkere szerte a világon, de ez őt egyrészről valószínűleg a legkevésbé zavarja, másrészről szavainak hátterében az is állhat, hogy pszichésen a földbe döngölje riválisait. Talán nem véletlen, hogy az éljátékosok közül Price-nak 1–19, Peter Wrightnak 17–59, Rob Crossnak 3–17, Michael Smithnek 7–30, tehát jócskán negatív ellene a mérlege.

Van Gerwen ugyanakkor realisztikus ember is, tisztában van vele, hogy Phil Taylor világbajnoki címeinek száma (16) elérhetetlen magasság a számára (is).

„Mindig újabb és újabb célokat kell magad elé állítanod, nekem az egyik, hogy megdöntsem Phil rekordját a televíziós tornagyőzelmek számát illetően. Reálisnak kell maradnunk és ki kell mondanunk, hogy még egy tizenhatszoros világbajnokunk valószínűleg nem lesz, de a száz tornagyőzelmet elérhetőnek tartom” – mondta Van Gerwen, aki eddig 50 tévés versenyt nyert meg a PDC égisze alatt, míg Taylor 94-gyel fejezte be pályafutását.

„Rengeteget jelent nekem, ha megdöntöm Phil bármely rekordját, mert játékban és mentális szempontokból is nagyon sokat köszönhet neki a darts. Az egyetlen világbajnoki döntőnkben sajnos legyőzött, nagy szívfájdalmam, hogy ezért soha nem tudok már neki visszavágni” – utalt kettejük 2013-as, Taylor 7:4-es sikerével végződő fináléjára Van Gerwen.

Az előzetesekkel itt és most végeztünk is, innentől a játékosoké a főszerep.

Game on!

A londoni Alexandra Palace már készen áll a péntek esti rajtra
A londoni Alexandra Palace már készen áll a péntek esti rajtra

Minden mérkőzést szettekre játszanak, az első és a második fordulóban három, a harmadikban és a nyolcaddöntőben négy nyert játszma kell a győzelemhez, míg ez a szám a negyeddöntőben ötre, az elődöntőben hatra, a döntőben hétre nő.

A darts-vb mérkőzéseit a Sport Tv közvetíti.

2020-AS PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
AZ 1. ÉS 2. FORDULÓ (december 13–21.) MENETRENDJE

December 13., péntek, 20.00
1. forduló
Jelle Klaasen (holland)–Kevin Burness (északír)
Kim Huybrechts (belga)–Geert Nentjes (holland)
Luke Humphries (angol)–Devon Petersen (dél-afrikai)
2. forduló
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Jelle Klaasen (holland)/Kevin Burness (északír)

December 14., szombat, 13.30
1. forduló
Darius Labanauskas (litván)–Matthew Edgar (angol)
Ryan Meikle (angol)–Jamada Juki (japán)
Luke Woodhouse (angol)–Paul Lim (szingapúri)
2. forduló
Jermaine Wattimena (holland, 18.)–Luke Humphries (angol)/Devon Petersen (dél-afrikai)

20.00
1. forduló
Mark McGeeney (angol)–Matt Campbell (kanadai)
Jamie Hughes (angol)–Zoran Lerchbacher (osztrák)
Raymond van Barneveld (holland)–Darin Young (amerikai)
2. forduló
Rob Cross (angol, 2.)–Kim Huybrechts (belga)/Geert Nentjes (holland)

December 15., vasárnap, 13.30
1. forduló
Kyle Anderson (ausztrál)–Cung Hsziao-csen (Xiaochen Zong, kínai)
Ross Smith (angol)–Ciaran Teehan (ír)
Brendan Dolan (északír)–Nitin Kumar (indiai)
2. forduló
Ian White (angol, 9.)–Darius Labanauskas (litván)/Matthew Edgar (angol)

20.00
1. forduló
Arron Monk (angol)–José Justicia (spanyol)
Andy Boulton (angol)–Danny Baggish (amerikai)
James Richardson (angol)–Szuzuki Mikuru (japán)
2. forduló
Michael Smith (angol, 4.)–Luke Woodhouse (angol)/Paul Lim (szingapúri)

December 16., hétfő, 20.00
1. forduló
Steve Lennon (ír)–Callan Rydz (angol)
William O'Connor (ír)–Marko Kantele (finn)
Vincent van der Voort (holland)–Keane Barry (ír)
2. forduló
Gary Anderson (skót, 5.)–Brendan Dolan (északír)/Nitin Kumar (indiai)

December 17., kedd, 13.30
1. forduló
Ryan Searle (angol)–Robbie King (ausztrál)
Cristo Reyes (spanyol)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)
2. forduló
Krzysztof Ratajski (lengyel, 21.)–Jamie Hughes (angol)/Zoran Lerchbacher (osztrák)

20.00
1. forduló
Ritchie Edhouse (angol)–Borisz Kolcov (orosz)
José de Sousa (portugál)–Damon Heta (ausztrál)
Ted Evetts (angol)–Fallon Sherrock (angol)
2. forduló
Jeffrey de Zwaan (holland, 23.)–Raymond van Barneveld (holland)/Darin Young (amerikai)

December 18., szerda, 13.30
1. forduló
Ron Meulenkamp (holland)–Ben Robb (új-zélandi)
Mickey Mansell (északír)–Aszada Szeigo (japán)
Harry Ward (angol)–Madars Razma (lett)
2. forduló
Stephen Bunting (angol, 17.)–Arron Monk (angol)/José Justicia (spanyol)

20.00
1. forduló
James Wilson (angol)–Nico Kurz (német)
Josh Payne (angol)–Diogo Portela (brazil)
Gabriel Clemens (német)–Benito van de Pas (holland)
2. forduló
James Wade (angol, 8.)–Ritchie Edhouse (angol)/Borisz Kolcov (orosz)

December 19., csütörtök, 13.30
1. forduló
Justin Pipe (angol)–Benjamin Pratnemer (szlovén)
Ryan Joyce (angol)–Jan Dekker (holland)
2. forduló
John Henderson (angol, 30.)–James Richardson (angol)/Szuzuki Mikuru (japán)
Steve Beaton (angol, 25.)–Kyle Anderson (ausztrál)/Cung Hsziao-csen (Xiaochen Zong, kínai)

20.00
2. forduló
Chris Dobey (angol, 22.)–Ron Meulenkamp (holland)/Ben Robb (új-zélandi)
Danny Noppert (holland, 31.)–Steve Lennon (ír)/Callan Rydz (angol)
Dave Chisnall (angol, 10.)–Vincent van der Voort (holland)/Keane Barry (ír)
Gerwyn Price (walesi, 3.)–William O'Connor (ír)/Marko Kantele (finn)

December 20., péntek, 13.30
2. forduló
Darren Webster (angol, 20.)–Ryan Meikle (angol)/Jamada Juki (japán)
Mervyn King (angol, 19.)–Ross Smith (angol)/Ciaran Teehan (ír)
Jonny Clayton (walesi, 16.)–Ryan Joyce (angol)/Jan Dekker (holland)
Ricky Evans (angol, 32.)–Mark McGeeney (angol)/Matt Campbell (kanadai)

20.00
2. forduló
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Andy Boulton (angol)/Danny Baggish (amerikai)
Joe Cullen (angol, 15.)–James Wilson (angol)/Nico Kurz (német)
Max Hopp (német, 24.)–Gabriel Clemens (német)/Benito van de Pas (holland)
Peter Wright (skót, 7.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)/Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)

December 21., szombat, 13.30
2. forduló
Keegan Brown (angol, 26.)–Mickey Mansell (északír)/Aszada Szeigo (japán)
Simon Whitlock (ausztrál, 14.)–Harry Ward (angol)/Madars Razma (lett)
Steve West (angol, 28.)–Ryan Searle (angol)/Robbie King (ausztrál)
Adrian Lewis (angol, 13.)–Cristo Reyes (spanyol)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)

20.00
2. forduló
Daryl Gurney (északír, 6.)–Justin Pipe (angol)/Benjamin Pratnemer (szlovén)
Glen Durrant (angol, 27.)–José de Sousa (portugál)/Damon Heta (ausztrál)
Mensur Suljovic (osztrák, 11.)–Ted Evetts (angol)/Fallon Sherrock (angol)
Dimitri Van den Bergh (belga, 29.)–Josh Payne (angol)/Diogo Portela (brazil)

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Jelle Klaasen (holland)/Kevin Burness (északír)
Ricky Evans (angol, 32.)–Mark McGeeney (angol)/Matt Campbell (kanadai)
Jonny Clayton (walesi, 16.)–Ryan Joyce (angol)/Jan Dekker (holland)
Stephen Bunting (angol, 17.)–Arron Monk (angol)/José Justicia (spanyol)
James Wade (angol, 8.)–Ritchie Edhouse (angol)/Borisz Kolcov (orosz)
Steve Beaton (angol, 25.)–Kyle Anderson (ausztrál)/Cung Hsziao-csen (Xiaochen Zong, kínai)
Ian White (angol, 9.)–Darius Labanauskas (litván)/Matthew Edgar (angol)
Max Hopp (német, 24.)–Gabriel Clemens (német)/Benito van de Pas (holland)

Gary Anderson (skót, 5.)–Brendan Dolan (északír)/Nitin Kumar (indiai)
Steve West (angol, 28.)–Ryan Searle (angol)/Robbie King (ausztrál)
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Andy Boulton (angol)/Danny Baggish (amerikai)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 21.)–Jamie Hughes (angol)/Zoran Lerchbacher (osztrák)
Michael Smith (angol, 4.)–Luke Woodhouse (angol)/Paul Lim (szingapúri)
Dimitri Van den Bergh (belga, 29.)–Josh Payne (angol)/Diogo Portela (brazil)
Adrian Lewis (angol, 13.)–Cristo Reyes (spanyol)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Darren Webster (angol, 20.)–Ryan Meikle (angol)/Jamada Juki (japán)

Rob Cross (angol, 2.)–Kim Huybrechts (belga)/Geert Nentjes (holland)
Danny Noppert (holland, 31.)–Steve Lennon (ír)/Callan Rydz (angol)
Joe Cullen (angol, 15.)–James Wilson (angol)/Nico Kurz (német)
Jermaine Wattimena (holland, 18.)–Luke Humphries (angol)/Devon Petersen (dél-afrikai)
Peter Wright (skót, 7.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)/Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)
Keegan Brown (angol, 26.)–Mickey Mansell (északír)/Aszada Szeigo (japán)
Dave Chisnall (angol, 10.)–Vincent van der Voort (holland)/Keane Barry (ír)
Jeffrey de Zwaan (holland, 23.)–Raymond van Barneveld (holland)/Darin Young (amerikai)

Daryl Gurney (északír, 6.)–Justin Pipe (angol)/Benjamin Pratnemer (szlovén)
Glen Durrant (angol, 27.)–José de Sousa (portugál)/Damon Heta (ausztrál)
Mensur Suljovic (osztrák, 11.)–Ted Evetts (angol)/Fallon Sherrock (angol)
Chris Dobey (angol, 22.)–Ron Meulenkamp (holland)/Ben Robb (új-zélandi)
Gerwyn Price (walesi, 3.)–William O'Connor (ír)/Marko Kantele (finn)
John Henderson (angol, 30.)–James Richardson (angol)/Szuzuki Mikuru (japán)
Simon Whitlock (ausztrál, 14.)–Harry Ward (angol)/Madars Razma (lett)
Mervyn King (angol, 19.)–Ross Smith (angol)/Ciaran Teehan (ír)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik