AIPS: Budapesten rendezik meg a 2020-as kongresszust

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 18:32
Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség 2020-ban esedékes kongresszusát.
Gianni Merlo, Szabó Tünde és Szöllősi György a sajtótájékoztatón (Fotók: Szabó Miklós)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Gianni Merlo, Szabó Tünde és Szöllősi György a sajtótájékoztatón (Fotók: Szabó Miklós) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Hol máshol, mint a Testnevelési Egyetem területén kapott új otthont a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) irodája – mint azt Mocsai Lajos rektor elmondta, régi vágya volt, hogy az egyetemmel együttműködő szervezeteket az intézmény berkein belül tudja. Az egykori Sportkórház épületében az elődökről sem feledkeztek meg az MSÚSZ vezetői, akik Vadas Gyula, Gyulai István és Szepesi György emléke előtt tisztelegve a három kitűnő sportújságíróról nevezték el az iroda termeit.

Ebben az impozáns környezetben jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, hogy 2020. február 3–6-án Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) kongresszusát és a második alkalommal sorra kerülő díjátadó gáláját. Gianni Merlo, az AIPS elnöke elmondta, biztos a sikeres rendezésben, amelyhez a kormány támogatása is hozzájárul. Az elnök hozzátette, egyhangú szavazással nyerte el a rendezést a magyar szövetség (a magyar vb-tag, Csisztu Zsuzsa nem szavazhatott). Merlo egyúttal megköszönte a sikeres együttműködést és a segítséget a magyar kormánynak, Szabó Tünde és Fürjes Balázs államtitkároknak és az MSÚSZ vezetőinek.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, lapunk főszerkesztője felelevenítette, hogy 1965, 1992 és 1999 után lesz ismét Magyarország a házigazdája a rangos eseménynek, az elődök pedig magasra tették a lécet. Hozzátette, a kongresszust és a díjátadót gazdag szakmai program szokta kísérni neves sportvezetők részvételével, és ez jövőre sem lesz másként, amikor mintegy háromszáz küldött érkezik fővárosunkba.

Az MSÚSZ-re még két rendezvény lebonyolítása vár a kongresszusig, októberben vendégül látja a délkelet-európai országok sportújságíró-szövetségeit tömörítő szervezet (SSESJA) kongresszusát, melyen a kollégák futballtornán mutathatják meg, nem csupán írni tudnak a sportról, míg januárban lesz a szokásos Év Sportolója Gála.

Három legendás magyar sportújságíróról, Szepesi Györgyről, Gyulai Istvánról és Vadas Gyuláról nevezték el a helyiségeket
Három legendás magyar sportújságíróról, Szepesi Györgyről, Gyulai Istvánról és Vadas Gyuláról nevezték el a helyiségeket

Szabó Tünde sportállamtitkár is megnézte az MSÚSZ új otthonát
Szabó Tünde sportállamtitkár is megnézte az MSÚSZ új otthonát
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik