nemzetisport.hu 2019.05.08 13:54

A világbajnok csak másnaposan mond le a sznúkerről

Judd Trump nyolc évvel azt követően, hogy John Higgins ellen elvesztette a 2011-es sznúker-világbajnokság döntőjét, az idén 18:9-re legyőzte a skótot az év legfontosabb mérkőzésén. Ahhoz, hogy ezúttal sikert arasson, meg kellett változtatnia a szemléletét, s ebben nagy segítségére volt a fivére is. A legendák szerint a sportág új korszakát Judd Trump nevével azonosíthatják.

Judd Trump (Fotó: Getty Images)

 

 

Minden idők egyik legnagyszerűbb teljesítményét láthatta a sheffieldi Crucible Színház közönsége vasárnap és hétfőn Judd Trumptól, a sznúker legfrissebb világbajnokától. A 29 éves angol valósággal lesöpörte a négyszeres világbajnok John Higginst, pedig a skót szintén magas színvonalon játszott, már amikor odafért az asztalhoz. De a legtöbb esetben nem tehetett mást, hátradőlt, és élvezte, ahogy ellenfele játszik – olykor kényszeredett mosollyal, máskor viszont igazi műkedvelőként.

„Ama szerencsések egyike voltam, akiknek nem kellett jegyet venniük, hogy ezt lássák. Judd csodás volt, nem is értem, hogyan nyertem kilenc frémet” – mondta a zsinórban három vb-döntőt elvesztő Higgins, aki nyolc vb-fináléjának felét azért megnyerte, 2011-ben pont az akkor még csak 21 éves  Trump ellen.

A döntő 11 százas brékjéből hetet Trump lökött, ezzel beállította Ting Csün-huj (Ding Junhui) 2016-os rekordját. Parádésan indult meg egy-egy távoli lökéssel, gyakran úgy terelte a golyót a következő lökéshez, hogy kézzel sem lehetett volna jobb helyre tenni a fehéret, és olykor bravúros találatokkal nyújtotta meg a brékjeit. A finálé talán legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor 5–5-nél az asztal „letakarítását” egy, a háta mögött meglökött feketével zárta le.

 

A döntő négy szakaszából a másodikban jártak, ebben kilenc frémet játszottak. Az első Higginsé lett, de a skót 5:4-es vezetése után Trump zsinórban nyolcat húzott be, amivel gyakorlatilag megnyerte a meccset.

Neil Robertson 2010-es diadala óta először lett 30 éven aluli játékos világbajnok, Mark Williams 2003-as bravúrja óta először nyerte meg ugyanaz a játékos egy évben a Masterst és a vb-t is, és Trump az első, aki egy idény alatt több mint egymillió font pénzjutalmat zsebelt be.

CSODAGYEREK VOLT, DE BELESZÜRKÜLT A MEZŐNYBE

Steve Trump bristoli kamionsofőr óriási sznúkerrajongó, akinek örök álma volt, hogy a fiaiból profi játékos lesz. Judd négyéves volt, amikor apja vett a szobájába egy mini sznúkerasztalt, ötévesen már a felnőttekkel játszott pool biliárdot. A helyi sznúkerklubban nyolcévesen úgy verte el a felnőtteket, hogy mindegyiküknek 17 pontos előnyt adott, tízévesen meglökte az első 147-es brékjét.

Nyolcévesen már sorra legyőzte a felnőtteket

Apja rettenetesen büszke volt rá, a játékos visszaemlékezései szerint a család számára sohasem létezett olyan, hogy nyaralás, a szülei az összes szabadságukat arra vették ki, hogy a fiút versenyekre hurcolják Nagy-Britannia különböző pontjaira. Judd Trump az első hivatalos 147-es brékjét 14 évesen és 206 naposan lökte, kilenc hónappal fiatalabban, mint Ronnie O'Sullivan 1991-ben.

A következő O'Sullivan akart lenni, és ehhez minden támogatást megkapott. Az U13-as és az U15-ös brit bajnoki cím megszerzése után, 15 évesen profi lett, 2007-ben 17 esztendősen minden idők harmadik legfiatalabbjaként került a világbajnokság főtáblájára (csak Stephen Hendry és Ronnie O'Sullivan előzte meg). Ekkor nagy veszélybe került a karrierje, a látása megromlott, az egyetlen esélye egy lézeres szemműtét volt, amely tökéletesen sikerült, és többé nem volt gond a szemével.

Az első 147-es brékjét 10 évesen lökte, versenyen pedig 14 évesen érte el a maximumot

2011-ben a popsztár frizurás Trump berobbant a legjobbak közé, megnyerte a China Opent, majd döntőt játszott a vb-n, de 18:15-re kikapott Higginstől. Decemberben megnyerte a UK Opent, és már nem csak ő emlegette magát új Ronnie-ként, az egész sznúkervilág az új generáció zászlóvivőjeként tekintett rá.

Ám a profi mezőnyben elért sikereket nem kezelte jól. Amikor dőlni kezdett a pénz, a gyerekkorában meghozott áldozatokért törleszteni kezdett, a szüleinek luxusnyaralásokat fizetett, ami nagyon szép gesztus. Ugyanakkor sportautókat vett, bulizni járt, és a korábban befektetett munka mennyisége csökkenni kezdett. A közösségi oldalain a profiljában ez állt: „részmunkaidős sznúkerjátékos, főállású nemzetközi playboy”. Ez a sznúker vezérkarának sem tetszett, de Barry Hearn maga sem tudta, mit szeretne: színes, népszerű karaktereket vagy az asztalnál gépies pontosságú játékot.

A 2011-es UK Championship megnyerésekor is kiemelte, mennyire fontos a családja szerepe

Az élmezőny tagja maradt, 2012 és 2018 nyara között hét pontszerző versenyt nyert meg, de a berobbanásakor várt dominanciának nyoma sem volt. Ahogy repültek az évek, úgy múltak el a világbajnokságok anélkül, hogy Trump újra a döntőbe jutott volna. Valamit tenni kellett, mert a szakma egyetértett abban, hogy a 30 felé közeledő angol a mezőny legjobbja is lehetne.

AZ IDÉN VALAMI MEGVÁLTOZOTT

A segítség ismét a családtól érkezett. Öccse, Jack felmondott a munkahelyén, és fivére mindenese lett. Az összes versenyre elutazott Judd-dal, a lelki támasza lett, aki odafigyelt arra, mit tesz a szabad idejében, a napi hét óra tervezett gyakorlást valóban végrehajtja. Ha Judd bizonytalan volt valamiben, Jack segített, tett róla, hogy a sznúkerjátékosnak tényleg csak egy gondja legyen az életben: a játék.

„Tényleg csak néhány hónap kellett ahhoz, hogy Jack mellett összeszedjem magam” – mondta Judd Trump, aki a 2018–2019-es idényben a vb előtt három tornát nyert meg. Novemberben az északír nyílt bajnokságot, januárban a londoni Alexandra Palace-ban megrendezett Masterst, februárban pedig a World Grand Prix-t. Ráadásul az első két döntőben O'Sullivant győzte le, a Masters fináléjában esélyt sem adott a legendás riválisnak.

„Mindennap edzek, csak másnaposan nem állok az asztalhoz. Ritkán van ilyen, a legutóbbi egy évben úgy hat nap. Jobban élvezem a sznúkert, mint eddig bármikor, nem nyűg az edzés sem” – mondta Trump.

A január végén Budapestre látogató Trump esélyeit a világbajnokság előtt óvatosan latolgatták, hiszen az ötszörös világbajnok O'Sullivan és a háromszoros sheffieldi győztes Mark Selby is az ő ágára került. Ám amikor a későbbi bajnok a thaiföldi Thepchaiya Un-Nooh ellen 3:6-ról fordított, és 10:9-re nyert az első körben, utána érdekes nyilatkozatot tett.

„Thepchaiya úgy játszik, ahogy én játszottam nyolc évvel ezelőtt. Zseniális lökései vannak, de egyáltalán nem gondolkozik. Csak a soron következő lökést látja, nem figyeli, mi lesz utána. Ezen a szinten nem a golyókkal játszol, hanem az ellenfeleddel. Ezt megtanultam az évek során” – mondta Trump, aki ezzel nagyjából el is mondta, miből áll az, hogy egy sznúkerjátékos felnő.

Trump felnőttkarrierje kezdetén zseniális lökésekkel és szerencsés bréképítéssel hamar beverekedte magát a legjobbak közé, de egy bizonyos ponton ez már nem volt elég. A mostani idényben tudatosan edzett, a biztonsági játéka fejlesztésére törekedett, hogy minden helyzetre felkészüljön, ne legyen olyan aspektusa a játéknak, amelyben az ellenfelei meglephetik.

Trump a második körben Ting Csün-huj ellen 7:9-ről kezdte a záró szakaszt, onnan nyert 13:9-re. A negyeddöntőben Stephen Maguire, az elődöntőben Gary Wilson, majd a fináléban Higgins ellen már ő irányította a játékot, és esélyt sem adott ellenfeleinek.

A LEGENDÁK SZERINT A HATÁR A CSILLAGOS ÉG

„Ez a világbajnoki cím az első a sorban, ebben biztos vagyok. Eddig nem hittem, hogy ilyen szinten lehet sznúkerezni. Ezzel a játékkal nem lehet mit kezdeni. Judd egy megállíthatatlan gép volt” – mondta róla Higgins.

„Nem akarom, hogy úgy tűnjön, elszálltam magamtól, de ha a következő években is így állok hozzá, ennyit edzem, nyerhetek még vébét – mondta Trump.Már az is nagy szó, hogy többé nem kell azokra a kérdésekre válaszolnom, mikor nyerek végre világbajnokságot.”

A sznúker legendái szerint minden adva van Trump számára, hogy a következő évtized meghatározó alakja legyen, ahogy Steve Davis az 1980-as, Stephen Hendry az 1990-es években, vagy Ronnie O'Sullivan az ezredforduló után.

„Most, hogy megvan az első, csak egy kérdés van: mennyinél áll le. Keményen dolgozik, jó csapattal veszi körül magát, azt teszi, amit kell, zavartalanul figyelhet a játékra. Minden a helyére került, ez kell ahhoz, hogy a legjobb legyen – mondta O'Sullivan.Ez megvolt Stephen Hendry és John Higgins esetében is, de Judd mindezt magasabb szintre emelheti. A csúcsteljesítménye jobb a legjobb Hendrynél, jobb a legjobb Higginsnél és jobb nálam is. Ahhoz, hogy még valaki ilyen szintre jusson, még egy generációnak fel kell nőnie.”

„Ugyanazt tette most Higginsszel, mint a Masters döntőjében Ronnie-val. Ha így folytatja, róla fog szólni a következő időszak. Kimondta, hogy jelenleg a sznúkernek szenteli az életét, és most learatja a babérokat” – mondta Hendry.

Trump egyelőre nem beszélt róla, mit tesz a vb-címmel együtt járó félmillió fonttal (majdnem 190 millió forinttal), de biztosan jut a családnak is.

„Amikor megérkezik a pénz a számlámra, biztosan megőrülök. De most megyek, és megnézem a döntőt felvételről, nem sok mindenre emlékszem belőle. Túl gyorsan történt az egész.”

A világbajnok legendák szerint a sznúker következő évtizede Judd Trumpról szól majd

 

2019.05.21 10:20:01

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Múlt hétvégén a világ legnagyobb párbajtőrversenyén szerepeltek kiválóan a magyar vívók.

2019.05.20 16:21:10

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, továbbra sem érkezett konkrét válasz.

2019.05.20 08:47:57

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

Négy sportági szövetség megalapításában vett részt a hazai jégkorong és golf atyja.

2019.05.19 22:54:22

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Budapest trendi lett és nagyon vonzó.

2019.05.17 11:35:48

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A főpolgármester elképesztő sportlexikális tudásával lenyűgözte a kétszeres olimpiai bajnok úszót, Donna de Varonát is.