A reklám helye – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2018.02.28. 23:52

Szövetkezve egy a profi sportolók üzleti képviseletére szakosodott ügynökséggel, most először készítettük el azt a rangsort, amely kereskedelmi értékük szerint listázza a reklámcégek, szponzorok számára legvonzóbb lehetőséget megtestesítő magyar versenyzőket. A listát lehet nem szeretni, de évente egyszer érdemes a szakemberek, a reklámpiacon a hirdetőkért naponta megküzdő kollégák véleményét meghallgatni és rácsodálkozni, hogy igen, ilyen csoportosítás is létezik. Ha nem is az egyetlen, nem is mindenek felett való, de annál mindenképpen fontosabb, hogy ne vegyünk róla tudomást.

Kicsit még keressük a fogalmakat, próbálgatjuk a szavakat. Összeállításunkban Hosszú Katinka a „legbefolyásosabb” sportolóról, Dénes Ferenc egyfajta „népszerűségi” listáról beszél, nyilván nem alaptalanul, jóllehet szándékaink szerint sem erről, sem arról nem szólna ez a rangsor, csakis az üzletről. Mert igen, van olyan is, amikor azt mérlegeljük, miként hat, mit jelent az országnak, az új nemzedékeknek egy-egy sportsiker, mennyiben példakép egy-egy sportoló – ez az ugyancsak folyton vitatott év sportolója választás lényege –, és igen, ezek a szempontok sokszor fontosabbak a pénzügyi megközelítésnél. Balczó Andrásról például nehéz elképzelni, hogy úszónadrágot vagy autót reklámoz a tévében, mégis mindenki számára világos volt, hogy megkérdőjelezhetetlen példakép, generációjának milliókra ható hőse kapott életműdíjat januárban a Nemzeti Színházban. Még egyszer: egy sportoló, egy sportteljesítmény értékét sokféle tényező szerint mérlegelhetjük, meg is tesszük, amikor jegyet veszünk, közvetítést nézünk, sportágat választunk, példaképet ajánlunk a gyermekünknek, aki meg fociskártyák gyűjtésébe kezd, vagy egy külföldi sztársportoló mezében akar aludni. Mérlegre tesszük a teljesítményt, a személyiséget, az élményt, a büszkeséget, és ki tudja még mi mindent, miközben szubjektív tényezők sokasága határozza meg, hogy melyik sportágat űzzük, melyikre veszünk belépőt, kiért utazunk el távoli versenyekre is, vagy kit akarunk ereklyék, ajándéktárgyak formájában is magunk körül tudni. Választásunkat meghatározza a tradíció, a személyes ízlés, a divat, sok minden más, miközben például online kiadásunk szerkesztői hajszálpontosan látják naponta, hogy melyik sportoló, melyik sportág produkál sokakat érdeklő, nagy „kattintásszámot” hozó híreket és melyik nem.

Igazságot tenni véletlenül sem akarunk, csak mostantól évente készíteni egy pillanatfelvételt a magunk és partnereink legjobb tudása szerint a magyar sportolók kereskedelmi értékéről, hogy aztán a szurkolók és a szakemberek folytathassák a véget nem érő vitát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik