Vitorlás olimpiai kvalifikáció: újabb biztos magyar indulók

Vágólapra másolva!
2016.04.01. 20:21
A Laser Radial hajóosztályban Érdi Mária, míg a szörfösöknél Cholnoky Sára kiharcolta az olimpiai részvétel jogát a vitorlázók utolsó európai kvalifikációs versenyén, Palma de Mallorcán.

A korosztályos világ- és Európa-bajnok Érdi egész héten kimagaslóan teljesített a világbajnoki erősségű mezőnyben, amelyben a pénteki versenynapot követően a hetedik helyen áll, és a kvótával nem rendelkezők közül csak ő jutott a szombati éremfutamba.

Pénteken egy futam volt, ebben – a viadal honlapja szerint – a hetedik helyen végzett, és összetettben is ezt a pozíciót foglalja el. A csütörtökihez képest ugyan rontott egyet, de ez is bőven elegendő a kvótaszerzéshez, mert a riói indulásért hajtók közül már senki nem előzheti meg.

Amíg Laserben két riói helyet osztanak, addig a szörfösöknél csupán egyet, amelyet Cholnoky az összetettben elért 35. helyével szerzett meg, legnagyobb riválisát, a svéd Fanny Baumannt 16 helyezési ponttal megelőzve.

Ebben a hajóosztályban két futamot bonyolítottak le pénteken, ezekben Cholnoky – aki kedden egy ponttal maradt le a legjobbak közé jutásról, és ezzel a biztos riói kvótáról – az Ezüst csoportban előbb egy, majd két hellyel végzett Baumann mögött, így korábban kiharcolt jelentős előnye alig csökkent. A magyar szörfös összesítésben a 35., az Ezüst csoportban pedig a második helyen végzett.

Az újabb kvótákkal ötre nőtt a riói magyar indulók száma vitorlázásban, mivel korábban Berecz Zsombor (Finndingi) és Gádorfalvi Áron (szörf) is részvételi jogot szerzett, valamint Laser Standardben is van egy magyar kvóta. Ez utóbbit Tomai Balázs szerezte, de az eddigi három válogatót Vadnai Benjámin nyerte, így az ő indulása tűnik biztosnak.

Így folytatódik a 2000 óta tartó sorozat, hogy minden olimpián indul magyar férfi és női szörfös is.

A spanyolországi viadalon Berecz az első pénteki futamban hatodik, majd a másodikban 21. lett, ezzel összetettben a nyolcadik, így biztos tagja finndingisek éremfutamának.

Laser Standardben Vadnai Benjámin a 48., Vadnai Jonatán az 55., Tomai Balázs pedig a 60. helyen végzett.

A 47. Trofeo Princesa Sofia versenyen 68 ország több mint 800 hajója indult.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik