Új-Zéland a franciák, Anglia a románok ellen sziporkázott

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2011.09.24. 13:24
null
Új-Zéland húszpontos győzelmet aratott Franciaország ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Új-Zélandon zajló rögbi-világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában a házigazda All Blacks imponáló játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, míg Anglia tíz céllal szórta meg a kevés ellenállásra és mindössze egy büntetőre képes románokat. A két győztesnek a célbónuszt is sikerült begyűjtenie, míg a legyőzöttek messze jártak a vesztesbónusztól, ami az elképesztő tempóban kezdő franciák esetében azért több mint meglepő.

 

A franciák vb-döntőhöz méltó módon, olyan dupla vagy semmi alapon estek neki a házigazdáknak. Morgan Parrát ezúttal irányítóba vezényelték, ami a még hatékonyabb támadásokat volt hivatott segíteni, de ebben benne volt a veszély is, hogy feláldozzák magukat a védekezés oltárán és piszok nagy verésbe futnak bele. Tehát a jó erőkből álló franciák dupla vagy semmit játszottak, és veszítettek. Nem is kicsit... Pedig az első tíz percben a hazai közönség legnagyobb döbbenetére lejátszották a pályáról az All Blackst.

AZ EGYENES KIESÉS SZAKASZBAN ALAKUL AZ EURÓPAI ÉS A DÉLI ÁG
A D-, majd a C-csoport után az A jelű kvintettben is lejátszották a csoport rangadóját, amelyen igazából az volt a kérdés, hogy melyik esélyes jut be a negyeddöntőbe az első, illetve a második helyen. Ha csak nem borul a papírforma… A B-csoportban az angolok csoportelsőségét aligha veszélyezteti bármi. Így lassan ki is alakult az egyenes kieséses ág, amelynek felső részén összejönni látszik egy Franciaország–Anglia, valamint Írország–Wales negyeddöntő. Az „európai” kvartettel szemben ott találhatjuk az alsó ágon mindhárom déli favoritot, ahol emberi számítás szerint Új-Zéland–Argentína vagy Skócia (ez a páros vasárnap meccsel egymással), illetve Dél-Afrika–Ausztrália párharcokra kerül majd sor az elődöntőért. Tehát „déli” döntővel már aligha számolhatunk a tornán, illetve ennek következményeként legalább egy európai topcsapat biztos bejut a fináléba.

Óriási nyomás nehezedett a két bírói ítélettel is kicsit megsegített házigazdákra a kezdés után – két szándékos taktikai szabálytalanság, egy ütközés és egy fogás maradt megtorlatlan –, de Parra dropja révén csak kapufáig jutottak a franciák, akik számára a levegőben lógott a cél.

A 10. percben az első támadását viszont azonnal céllal zárta Új-Zéland, köszönhetően az ellenállhatatlan Ma'a Nonunak, aki középen áttörte a francia védővonalat. Két védő sem tudta megállítani, csak másik két francia, már közvetlen a célterület előtt. Érkeztek azonban a társak a második hullámban, és Adam Thompson célt ért el. Kiegyenlítettebbé vált a játék, a franciák csak próbálták rendezni a soraikat, amikor a 17. percben újabb célt kaptak. Ehhez elég volt egy szűk passzból indított tempóváltás, Cory Jane pedig célig sprintelt. A franciák teljesen megzavarodtak, támadni nem tudtak, védelmük meg eleve sebezhetőnek tűnt. Így négy perccel később Dan Carter egy dobócselt követően maga indult meg a célterület felé, de végül önzetlenül a még nála is nagyobb ziccerbe lévő Israel Dagghez játszott, aki öt ponttal növelte csapata előnyét. Carter második értékesített célbónuszával 19–0-ra elhúzott az All Blacks, statisztaszerepre kárhoztatva a hajrában büntetőből szépítő franciákat.

SZAVAZÁS

Melyik válogatott nyeri meg a 2011-es rögbi-világbajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kevés volt a szünet a franciáknak ahhoz, hogy rendezni tudják szétzilált soraikat. A második félidő első perce ugyanis újabb hazai célt hozott, az első új-zélandi támadás máris megoldhatatlan feladat elé állította a kábult franciákat. Carter büntetőjét követően érett a teljes K.O. veszélye, de az 55. percben váratlanul célt szereztek a franciák, akkor Maxime Mermoz a félpályánál elcsípett egy passzt és nem tudták őt megállítani a hazai védők.

Gyors Carter-drop hűtötte le a szerzett céltól kicsit vérszemet kapó, és támadásba maradó franciák kedvét, akik a hajrában azért csak célig birkóztak egy agresszív, több perces, nyílt és zárt tolongásokkal tarkított támadást. Hogy elmenjen az európaiak önbizalma, és az álmuk ne legyen nyugodt, arról rögtön a középkezdésből gondoskodott az All Blacks, amely a kispadról beszálló Sonny Bill Williams révén azonnal céllal válaszolt, megtépázva a franciák önbecsülését.

Az új-zélandiak húsz ponttal győzték le talán legnagyobb vb-mumusukat, és erőtől duzzadva várhatják a folytatást. A csoportkört a Kanada elleni „sétameccsel" zárják, amely lehetőséget ad a sebek nyalogatására, az All Blacksből ugyanis négy játékosnak sérülés miatt kellett cserét kérnie, és a sántikáló Dagg el sem tudta hagyni a pályát időnek előtte.

Tíz céllal kedveskedett a sportági tanítómester Anglia a románoknak, ebből ötöt vitt az első félidőben. Mark Cueto tizenegy perc leforgása alatt jutott három célig, a szintén mesterhármast elkönyvelő Chris Ashton az első felvonásban három perc alatt szerzett kettőt, majd a hajrában még egyet. A világklasszis angol rúgók közül Jonny Wilkinson két, Toby Flood egy jutalomrúgást vétett el, a román oldalon Danut Dumbrava viszont négy büntetőt is. Anglia a harmadik győzelmét aratta, a másodikon gyűjtötte be a célbónuszért járó jutalompontot, ellentétben a harmadik vereségét elszenvedő Romániával, amelynek eddig még a vesztesbónusz sem jött össze.
ÚJ-ZÉLAND, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Új-Zéland–Franciaország 37–17 (19–3)
B-CSOPORT
Anglia–Románia 67–3 (34–3)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Új-Zéland 3 3 24 (cél) 161–34 127 15 (3 bónuszpont)
2. Franciaország 3 2 1 12 110–77 33 10 (2)
3. Kanada 2 1 1 4 44–66 –22 4
4. Tonga 2 2 3 30–66 −36 1 (1)
5. Japán 2 2 3 28–130 −102 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 17 121–22 99 14 (2)
2. Skócia 2 2 4 49–30 19 9 (1)
3. Argentína 2 1 1 6 52–21 31 6 (2)
4. Grúzia 2 2 1 16–56 −40 0
5. Románia 3 3 3 35–144 −109 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik