Szponzor, édes teher

Vágólapra másolva!
2010.01.19. 11:56
Címkék
Ha van sportág, amely fékezni is képtelen az alászállást mintegy hat-hét éve váltó zuhanást, az a röplabda. Egyszerűen nem talál magának olyan vezetőséget, elnökséget, amely anyagi és kapcsolatteremtő ereje révén – kompenzálva a szerény állami támogatást – segíthetne a felkapaszkodásban. Eközben gyengül a szakmai teljesítmény, nincs kirakat, amelyet szégyenkezés nélkül mutogathatna a sportág.

Erős kezdéssel lőjük ki magunkat az űrbe, hogy a kedves olvasó elé táruljon a látvány, amely túlzás nélkül maga a paradicsom a magyar viszonyokhoz képest. Kezdődjön is az idegenvezetés.

A világ legtöbb tagországot tömörítő sportszervezete a Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB), amely 219 nemzetet számlál, szemben az atlétika és a kosárlabda 213-ával, a labdarúgás 208-ával és az úszás 201-ével. Az FIVB a világbajnokságon és a világkupán kívül megannyi csúcseseményt rendez, köztük a világligát (férfiak), a World Grand Prix-t (nők) és a Grand Champions Cupot. Csak érdekességképpen: az évente programba iktatott világliga-sorozatban húszmillió dollár a pénzdíj; a hatos döntőben a legértékesebb játékos harmincezer dollárral gazdagodik; a tavalyi fináléban, a Szerbia–Brazília találkozón 22 680 néző szurkolt; a férfi és női Grand Champions Cup tavaly novemberi küzdelmeiben egy-egymillió dollárt osztottak ki. Az európai szövetség (CEV) égisze alatt futó Bajnokok Ligájában az alapszakaszban négy, a tizenkettő között öt, a hatos fináléban hatezer eurót ér minden győzelem, de a vereség ennek is több mint a felével fizet; a BL-diadal értéke 30 ezer euró, de még a negyedik is kap 7500-at. A lengyelek Európa-bajnoki címe pedig olyannyira felvillanyozta az embereket, hogy a Belchatow együttesének eddigi két csoportmeccsén 10 300-an, illetve 11 300-an zsúfolódtak össze a lelátókon.

Vabankra játszik az MRSZ a válogatottak nevezésével

Elég is ennyi a paradicsomi „sokkhatásokból", szálljunk le saját kis szürke bolygónkra, és nevezzük meg a sportág jelenlegi legégetőbb gondját: az elnökség októberben úgy szavazta meg a junior- és felnőttválogatottak idei Eb-selejtezős részvételét, hogy azt sem tudta, miből fedezi a költségeit. Vabankra játszik. Hangsúlyozandó, csak a szereplésről, ráadásul azoknak a csapatoknak a szerepléséről beszélünk, amelyek kidíszíthetnék a fent említett kirakatot.

S hogy miért nincs egy fillér sem?

Mert a magyar röplabda eredménytelensége, a sportágat kísérő érdektelenség következtében az állami szakmai támogatás – írd és mondd – mindössze kétmillió forint volt az elmúlt esztendőben.

„Valamivel több mint kilencmilliós állami támogatást kaptunk az elmúlt évben: kétmilliót a szakmai munkára használhattunk fel, a maradék hét-nyolcmillió az iroda bérlésére és a szövetség működtetésére ment el – mondta Dikácz Ernő, az MRSZ főtitkára. – Ehhez képest nyolc nemzeti csapatot kell fenntartanunk. Persze az utánpótlás-válogatottaknál folyó munkát nagyban segíti a NUPI- és a NUSI-támogatás, utóbbiaknál az arányokkal akad gond: mintegy nyolcvan-nyolcvanöt százalékot kötelezően az edzőtáborozásokra kell fordítani, holott jelentős a dologi kiadás, a versenyeztetésre, az utaztatásra sok pénzt kell költeni. Jobb lenne, ha arányában több jutna a versenyeztetésre, hogy csapataink ne egymással játszogassanak a felkészülés idején. Szerencsére, a jó kapcsolat révén, egy-egy külön kérést is támogatott a NUPI. Vagyis a fiatalok esetében döcögve még csak-csak működik a gépezet, ám a kirakat, a felnőttválogatott versenyeztetése nagy gond."

Üres kirakatot látva nem jönnek a támogatók

Dikácz Ernő arról beszél, hogy a röplabda rendkívüli nemzetközi népszerűsége nagyban megnehezíti a sikeres Eb-, vb- vagy olimpiai selejtezős részvételt. Tény, ebben a sportágban óriási a mezőny, például a vb-ezüstérmes Lengyelországnak már az első körben (éppen Szombathelyen), a 2007-es olimpiai előselejtezőn is részt kellett vennie! A nemzetközi porondon természetes eszköz a számítógépes statisztikai program, amely 3000 euróba kerül (Magyarországon összesen kettő van), és évente néhány száz euróért fel kell újítani. Itthon továbbra sincs szerződésük a társadalmi munkában dolgozó szövetségi kapitányoknak, ám az új ciklusban mindenképpen kötnek velük megállapodást – a pénz persze még hiányzik hozzá.

„Sajnos a régi beidegződések jellemzőek az egyesületekre, holott az állam már nem tart el senkit sem – folytatja a főtitkár. – Mondjuk a horvátoknál nagyobb a központi szerepvállalás, és talán érdemes lenne azt az amerikai szemléletet követni, hogy minden, a sportba betett nyolcvan cent fejében tizennyolc dollárt ki lehet venni az egészségügyi rendszerből. A szponzorok elcsábítása azért nehéz, mert csak a kirakatba adnak pénzt. Próbálkozunk, például az idén a férfi és a női Magyar Kupa négyes döntőjét egyszerre, egy helyszínen rendezi meg a pályázaton győztes Kecskemét, a viadalt szórakoztató műsorok kísérik. A hazai strandröplabda érdekében ötéves szerződést kötöttünk egy marketingcéggel, amely egy-egy férfi- és női párost is szponzorál."

Ahogy a főtitkár említette a klubok csodavárását, mi is felvetettük, hogy a szövetség ezen a téren nem sokban különbözik a szakosztályoktól. A központi segítségen kívül nem tud felmutatni semmit, képtelen szponzorokat hozni. Pontosabban, tavaly az elnök mintegy 7.5 millió forintot tett be a kasszába, és ezzel vége...

A végtelenségig nem mehet a toldozgatás-foldozgatás

„Az elnökségi tagoknak is feladatuk lenne, hogy kapcsolataikat kihasználva igyekezzenek támogatókat szerezni – ismeri el a közelmúltban a Közép-európai Regionális Röplabdaszövetség (MEVZA) alelnökének megválasztott Dikácz Ernő. – Ezt hiányolja a sportág. Van még tartozásunk 2008-ból is, tologatjuk azt a másfél millió forintot. Nem akarok kifelé mutogatni, de egy marketingban erős vezetőségre lenne szükség, s ha jelentkezne szponzor, magam vinném fel a hátamon a második emeletre, az irodánkba."

A szövetség most csak toldozgat-foldozgat. A költségvetés jelentős része az úgynevezett transzferdíj, amelyet a légiósok után szed be minden idény előtt; legutóbb tudatosan változtatták meg öt szakosztály hatpontos büntetését kétpontos levonásra és négyszázezer forint befizetésére; és említsük meg a nagy vitát kiváltó egyéni versenyzési engedélyt, amelyből – minden bajnoki osztályt figyelembe véve – játékosonként ötezer, illetve kétezerötszáz (utánpótlás) forint folyik majd be a kasszába.

Ami biztos, ez még nem fedezi a válogatottak szereplését, és csak drukkolhatunk, hogy a májusi selejtezőkre egyáltalán el tudjunk jutni. Persze jó ideig még szenvedni fogunk a paradicsomi sokkhatásoktól.

MESSZE A PROFIZMUSTÓL

Magyarországon mintegy 80 bejegyzett röplabdaklubot, illetve -szakosztályt tartanak nyilván, ezekben körülbelül 5000 játékos sportol. Felmérések szerint az amatőr versenyeken részt vevő röplabdázók száma 14 ezer körül mozog.

 

A sportág hazai hanyatlása miatt a legmagasabb szintű bajnokságban induló csapatok is lényegében amatőr körülmények között játszanak és edzenek, a szó igazi értelmében csak a Diamant-Kaposvár férfiegyüttese nevezhető profinak.

 

Többek között ezt bizonyítja, hogy a nemzetközi porondon egyedül a somogyiak vállalták az indulást a 2009–2010-es idényben. A pénztelenség miatt rengetegen keresik kenyerüket külföldön, így Német-, Olasz-, Török- és Franciaországban, Ausztriában, Szlovéniában, az Egyesült Államokban.

 

A nemzetközi szövetség 1947-es alapításakor ott bábáskodó magyar szervezet manapság súlytalannak számít, amit az sem ír felül, hogy Dikácz Ernő főtitkárt decemberben a Közép-európai Regionális Röplabdaszövetség alelnökének választották.

 

A magyar válogatottak közül a férfiak legutóbb 2001-ben, a nők 1989-ben szerepeltek Eb-n. Az utánpótlás ennél sokkal eredményesebb: 2009-ben az ifjúsági kontinensviadalon a fiúk a 11., a lányok a 7. helyen végeztek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik