Férfi röplabda NB I: zsinórban hetedszer bajnok a Kaposvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.15. 19:47
null
Kaposvári öröm a tetőfokon (Fotó: Grnák László)
A Kaposvár együttese sorozatban hetedik alkalommal nyerte meg a férfi röplabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik mérkőzésén is legyőzte a Kecskemétet.

 

A nagy esélyes somogyiak az első két meccsen esélyt sem hagytak ellenfelüknek, miután szettveszteség nélkül hozták azokat a találkozókat. Úgy tűnt, hogy a harmadik meccsen is hasonló lesz a forgatókönyv...

Az első két szett után úgy tűnt, hogy sima lesz a címvédés, miután a vendégek egyszer sem jöttek ki a húszból. A harmadik játszma végére azonban összekapta magát a Kecskemét, és remek hajrával fordított, és három meccslabdájából már az elsőt értékesítette.

Jöhetett a negyedik szett, ahol a Kecskemétet tovább vitte a lendület, és egy darabig a Kaposvár nem talált vissza arra az útra, amely nyolc szetten keresztül sikert hozott. A végén azonban a kecskemétiek is többször hibáztak, ezt pedig kihasználta a hazai együttes, és végül négy játszmában hozta a meccset, és megszerezte 15. bajnoki címét.

FÉRFI RÖPLABDA-BAJOKSÁG
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
FINO Kaposvár–Kádár Kecskemét 3:1 (14, 15, -21, 24)
A Kaposvár 3–0-ra nyerte a finálét.

AZ EGYIK FÉL HARMADIK GYŐZELMÉIG TARTÓ PÁRHARC KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI
1. mérkőzés: FINO KAPOSVÁR–KÁDÁR KECSKEMÉTI RC 3:0 (22, 23, 19)
2. mérkőzés: KÁDÁR KECSKEMÉTI RC–FINO KAPOSVÁR 0:3 (–20, –19, –16)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik