Rögbi-vb: Wales tucatnyi céllal szórta meg Namíbiát

2011.09.26. 14:41
null
Címkék
Az Új-Zélandon zajló rögbi-világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában Wales tucatnyi célt szerezve gázolt át Namíbián, amely ezzel a mérkőzéssel el is köszönt a tornától.  

Az első félidőben csak három célt szereztek a walesiek – a 17. után például már egyet sem –, az addig remekül teljesítő namíbiaiak ellenállása azonban a második felvonásban megtört. Az utolsó húsz percben potyogtak a walesi célok, összesen hét, tehát nagyjából átlagban hárompercenként. A győztes csapatban Scott Williams volt a legszorgosabb, aki egymaga három célt szerzett. George North duplázott, a Dél-Afrika elleni egyetlen walesi célt vivő, tongai születésű Toby Faletau ismét eredményes tudott lenni.

A Dél-Afrika elleni vesztes (17–16) és a Szamoa elleni győztes (17–10) meccsen egy-egy célt szerző walesieknek most nagyon kijött a lépés, és kárpótolták magukat, no persze ehhez szükségük volt az ellenfélre is, amely a címvédő dél-afrikaiaktól elszenvedett vereség után újfent nyolcvan pont fölött kapott, mind a négy csoportmérkőzésén alulmaradt, és mínusz 222 pontos különbséggel végzett a D-csoport utolsó helyén.

ÚJ-ZÉLAND, RÖGBI-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
C-CSOPORT
Wales–Namíbia 81–7 (22–0)
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dél-Afrika 3 3 20 (cél) 153–19 134 14 (2 bónuszpont)
2. Wales 3 2 1 14 114–34 80 10 (2)
3. Szamoa 3 2 1 8 86–36 50 10 (2)
4. Fidzsi 3 1 2 7 59–101 –42 5 (1)
5. Namíbia 4 4 5 44–266 −222 0

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: 28 oroszlánnal készül bevenni az Újvilágot Szenegál

Foci vb 2026
20 perce

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
30 perce

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
46 perce

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
55 perce

Népsport: nem volt taktika a leóni meleg ellen

Népsport
1 órája

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
1 órája

Az év női kosárlabdázója is távozik Diósgyőrből

Kosárlabda
1 órája

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik