Női röplabda Extraliga: a Vasas egyenlített a döntő második meccsén

2011.04.12. 19:37
Címkék
A Vasas 3:0-ra legyőzte a BSE-t a női röplabda bajnoki döntő második mérkőzésén, így a piros-kékek kiegyenlítették a bajnoki finálé állását (1–1).

Az első mérkőzés sima BSE-győzelme után a Vasason volt nagyobb a nyomás, hogy a hazai mérkőzésen bebizonyítsa, képes-e megszorítani a városmajoriakat vagy csak asszisztálni tud a döntőhöz, mert két győzelem után egyértelmű esélyesnek lett volna tekinthető a BSE.

A BSE ezúttal nem kezdett olyan jól, mint hazai pályán, a Vasas jutott előnyhöz az első szettben. A második szett végjátéka úgy tűnt, hogy sima lesz, a Vasasnak négy szettlabdája is volt, ám egy maratoni labdamenet végén az utolsót is elveszítette. A vendégek viszont nem tudtak élni a lehetőséggel, Dékány Bernadett ásza után a Vasasé lett a szett (27:25).

Hollósy László alaposan leteremtette lányait a harmadik játszma előtt, ennek ellenére a harmadik szettben is a Vasas irányított, a BSE húzóembere, Sándor Renáta hullámvölgybe került, Hollósy ekkor le is cserélte őt. A piros-kékek pedig éltek a lehetőséggel, ám a szett végére két meccslabdát is hárítva ismét feljött a BSE, ám a sok hibája megbosszulta önmagát (30:28).

A döntő harmadik mérkőzését csütörtökön rendezik a BSE otthonában.

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
VASAS-DUNA AUTÓ ÓBUDA–BSE-FCSM 3:0 (18, 25, 28)
Az állás: 1–1

Legfrissebb hírek

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

Labdarúgó NB I
29 perce

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
37 perce

Világbajnoki bronzérmes a magyar U23-as minifutball-válogatott!

Magyar válogatott
41 perce

Közelebb a Szpari a vezetéshez, mint a Honvéd, de egy félidő után nincs gól

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros Zsombor egy győzelemre a trófeától Portugáliában, a legjobb 100-ba kerülhet

Tenisz
1 órája

Kossovics Máté a bajnok a szörfösök foil kategóriájában

Egyéb egyéni
1 órája

Gálfi Dalma az elődöntőben búcsúzott a lisszaboni tenisztornán

Tenisz
1 órája

Djokovics 15 év után visszatér Bázelbe – de vajon utoléri-e ott Federert?

Tenisz
1 órája