Kecske, átok, sírás és Charlie Sheen – valami egészen hihetetlen történt Amerikában az éjjel!

Vágólapra másolva!
2016.11.03. 11:55
A Chicago Cubs lett a bajnok az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB), miután a Cleveland Indians elleni hétmeccses fináléban (World Series) 4–3-ra diadalmaskodott. És nyugodt szívvel mondhatjuk, ebből a sztoriból film lesz! És sorozat. És könyvek. És átkok…

Legyünk kegyetlenül őszinték: leszámítva egy-két fanatikust, Magyarországon nincs piaca a baseballnak. Amíg itthon fogni lehetett néhány szolgáltatónál az ESPN Americát, legalább létezett az esély, hogy rákap a sportágra a közönség – még ha az csak angol nyelvű kommentárral is volt elérhető –, az adó kivonulásával azonban végleg leáldozott itthon neki.Magyarországon nincs piaca a baseballnak. Amíg itthon fogni lehetett néhány szolgáltatónál az ESPN Americát, legalább létezett az esély, hogy rákap a sportágra a közönség – még ha az csak angol nyelvű kommentárral is volt elérhető –, az adó kivonulásával azonban végleg leáldozott itthon neki.

Ennek persze több oka is van. A szabályok első ránézésre borzasztó bonyolultak, az alapszakasz 162 meccsből áll, ami sokaknál azonnal el is veszi a kedvet a baseballtól, az pedig már csak hab a tortán, hogy a találkozók itt is szinte mindig magyar idő szerint éjszaka zajlanak.

Ahhoz pedig, hogy valaki streamet keressen, esetleg dollárokat költve regisztráljon az MLB Tv szolgáltatására, netán másnap nézze meg valahonnan letöltve megvásárolva a meccseket, különös perverzió szükséges.

És most jön a mondat, ami miatt nagy valószínűséggel a kollégák és a kommentelők egy emberként kergetnek majd fáklyával és vasvillával a faluban: a baseball a világ egyik legjobb sportja.

Ha a fenti állítást egyetlen indokkal kéne alátámasztanom, azt mondanám, azért, mert itt tényleg bármi megtörténhet.

Vegyük a futballt. Mennyire reális az, hogy a Barcelona vagy a Real Madrid nem nyer semmit évekig? Vagy évtizedekig? Vagy egy évszázadon át?


Sokatmondó adat, hogy az egész ligában, melyet összesen 30 csapat alkot, mindössze két olyan klub van (a Washington Nationals és a Seattle Mariners), amely még sosem szerepelt a World Seriesben (azaz a nagydöntőben).

A most sokat emlegetett, 1870-ben alapított Chicago Cubs háromszor nyert. 1907-ben. 1908-ban. És 2016-ban.

A legutóbbi siker óta tehát eltelt 108 év. Na, ezért beszél mindenki a Cubsról és a baseballról most!

De ez még nem minden… A sztori nem itt kezdődik!

BILLY, A KECSKE ÁTKA

Ha valaki látott már baseballmeccset, vagy akár baseballal kapcsolatos filmet, azonnal egyértelművé válik, a baseballozók a világ legbabonásabb sportolói.

Az ütők pontosan ugyanazt a rutinmozdulatsort hajtják végre minden lendítés előtt, a dobók pontosan ugyanúgy végzik el a dobásaikat, az edzők pedig mindig pontosan ugyanakkor köpnek, és vakarják meg legnemesebb testrészüket.


Egyetlen sportban sem veszik olyan komolyan az átkokat, mint itt. A legnagyobb és legősibb átok pedig egy kecskéhez köthető. És persze a Chicago Cubshoz.

Az év 1945, amikor egy chicagói étteremtulaj, William Sianis kitalálta, hogy kiviszi a World Series-meccsre kedvencét, Billyt. Aki egyébként egy kecske.

Ő itt a világ legutáltabb kecskéje, Billy (Fotó: nydailynews.com)
Ő itt a világ legutáltabb kecskéje, Billy (Fotó: nydailynews.com)

Ezzel csak egyetlen probléma akadt: a kecske olyan büdös volt, hogy a szurkolók fellázadtak, és a biztonságiak gazdájával együtt kitessékelték az állatot a Wrigley Fieldről.

Sianis csak annyit ordított, amikor kilépett Billyvel a stadionból: „Them Cubs, they ain't gonna win no more!”

Azaz a Cubs soha többé nem fog nyerni. És úgy tűnt, igaza lett. Az 1945-ös World Seriest a kecskeincidens után elveszítette a csapat a Detroit Tigers ellen, majd 71 éven keresztül be sem jutott a fináléba.

Sianis halálának 46. évfordulóján aztán végre eljutott a World Seriesig az együttes. Csak aztán ott újra kikapott.

Bill Murray, a Cubs egyik legnagyobb drukkere a Szellemirtókkal együtt utálja Billyt (Fotó: Twitter)
Bill Murray, a Cubs egyik legnagyobb drukkere a Szellemirtókkal együtt utálja Billyt (Fotó: Twitter)

A chicagóiak teljes biztonsággal állították, a kecske átka talán sosem fog megtörni. És bár egy teljes iparágat építettek a kecskegyűlölésre – vannak kitűzők, pólók, nyilvános kecskegyilkosságok, stb. –, azért titkon csak reménykedtek, hogy egy nap hátha megkegyelmez nekik Billy.

VISSZA A JÖVŐBE!

A szürreális szó talán le sem írja eléggé, milyen hihetetlen sztorikkal álltak elő a Cubs kapcsán. Születtek olyan legendák, melyek szerint egy walesi mitológiai alak, Gwyn ap Nudd álcázta magát 1945-ben kecskének, és amikor kirakták a meccsről, életre szóló átokkal sújtotta a csapatot.

És ez még nem is a legőrültebb sztori, amit gyártottak a csapat köré.

Jól tükrözi az átok megtörhetetlenségébe vetett hitét az amerikaiaknak, hogy amikor a „Vissza a jövőbe!” című film második részében Marty McFly 2015-be utazik, és látja, hogy a Cubs World Seriest nyert, jobban meglepődött, mint azon, hogy 30 év múltán már csak repülő autókkal közlekedünk, és a cipő is befűzi saját magát.

2016 – MEGTÖRTÉNT A CSODA

Bár köszönhetően a turkálós Yankees-sapkáknak és susogós széldzsekiknek – illetve a rappertanconok által szívesen hordott, LA feliratú ruházatoknak – itthonról úgy tűnhet, Amerikában mindenki a New York Yankeesnek vagy a Los Angeles Dodgersnek drukkol, kijelenthetjük, most szinte mindenki a chicagóiaknak szorított.

Billy nagy valószínűséggel remekül szórakozott a Cubs 2016-os World Series-rajtján, ugyanis a Cleveland Indians 6–0-s sikerrel kezdett a fináléban (a döntőben ugyanaz a rendszer, mint pl. az NBA-ben: négy győzelemig tart a párharc, azaz maximum hét meccset játszanak).

Az első vereség egyébként ennél nem is lehetett volna „cubsosabb”, ugyanis a chicagóiak dobója, Jon Lester szintén azt hiszi, hogy el van átkozva, ezért nem mer a bázisokra dobni, amit persze az Indians szépen ki is használt. De ez már csak hab a tortán.


A második mérkőzést aztán az időjárási viszonyok miatt előbbre hozták egy órával, sokak szerint azonban erről nem értesítették Billyt, a kecskét, aki így elkésett, és a Cubs nyerni tudott 5–1-re.

Innentől viszont jött a szokásos lejtmenet, az Indiánok zsinórban két összecsapást behúztak a Wrigley Fielden, így egyetlen győzelemre kerültek a végső sikertől, és noha a harmadik chicagói meccsen kikaptak, biztosak lehettek a sikerben, ugyanis a többi találkozójukat már otthon játszhatták a Progressive Fielden, ahol az idényben kis túlzással verhetetlennek tűnt a csapat.

És itt történt valami. A chicagóiak valahogy elkezdtek hinni abban, hogy nyerhetnek.

A klub egyik legnagyobb drukkere, az amerikai színészikon, Bill Murray például minden mérkőzésen teli torokból ordított, buzdított, hogy meglegyen a hőn áhított fordítás. Még Dodó kacsa hangján is énekelt, hátha az elűzi az átkot.



A lényeg: bevált!

A Cubs nagyon jól játszott, igazi bajnokcsapathoz méltóan, és végül hetedik felvonásra kényszerítette az Indianst, ott pedig „hosszabbításban”, egy egészen drámai esőszünetet követően, egy instant klasszikus meccsen 10 inningben 8–7-re nyert.

A csapat búcsút intett az átoknak, a rengeteg szurkolói fájdalomnak, és átírta a történelemkönyveket.

De itt még mindig nincs vége…

ÚJ ÁTOK SZÜLETETT

A döntőt elbukó Cleveland Indians garantáltan ismerős lehet azoknak is, akik sosem néztek baseballt, 1989-ben ugyanis megjelent a több folytatást is megélő „A nagy csapat” film, ami egy morcos tulajról szól, aki összerak egy borzalmasan gyenge gárdát, hogy így vigye csődbe a klubot és elköltözhessen Clevelandből. Aztán jön Charlie „Vadóc” Sheen és persze a happy end.

És hogy ennek mi köze a mostani World Serieshez? Nos, a Cleveland vezetősége úgy döntött, nem kér a balhés amerikai színészből, így bár korábban állítólag beígérték neki, nem végezhette el a kezdődobást a hetedik meccsen.

Charlie Sheen pedig gondolt egy merészet, és elátkozta az Indiánokat a nagydöntő utolsó találkozója előtt. A végeredményt már mindenki ismeri.

EZ NEM SPORT, EZ VALAMI MÁS

A baseball nagy valószínűséggel sosem lesz olyan népszerű Magyarországon, mint akár az amerikai foci vagy az NBA, pedig megérdemelné. Ez nem egy sport, ez egy végtelen film, tele csavarokkal, kiszámíthatatlansággal, őrülettel, balhéval, és elképesztő érzelmekkel.

Aki látott akár egy percet is ebből a döntőből, pontosan érti, miről van szó, és ha eddig nem, most garantáltan beleszeretett ebbe a furcsa sportba.

A 2017-es idény április másodikán indul. Ha szeretne olyan sportot látni, ahol garantáltan senki nem tudja, mi fog történni, és a legkisebb csapat is csodát tehet a legtöbb pénzzel rendelkező klub ellen, adjon egy esélyt a baseballnak. Különben jön Charlie Sheen, aki Billyn lovagolva elátkozza!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik