Cheerleading: világbajnok az első magyar egyetemi válogatott

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 11:32
A lengyelországi Lódzban rendezték meg az első Cheerleading Egyetemi Világbajnokságot, amelyen Magyarország Small Coed Elite divízióban, azaz a 20 fős vegyes csapat kategóriában világbajnok lett. A Pom Dance Double-ben induló Rózsás Patrícia, Balogh Patrícia kettős a hetedik helyen végzett.

Az első versenynapon a Double Dance magyar párosért – Rózsás Patrícia (ELTE), Balogh Patrícia (BCE) – szoríthattak a magyar szurkolók. A színpadra lépés előtti izgatott pillanatokat követően egy fergeteges koreográfia következett, amivel a lányok lenyűgözték a közönséget és a pontozókat is. Az igen népes mezőnyből az előkelő 7. helyre rangsorolták őket az elődöntőben. Az első három helyen jelenlegi világbajnokok és címvédő országok foglaltak helyet, azaz sorrendben: Egyesült Államok, Japán és Oroszország.

A 20 fős vegyes csapat hihetetlen energiákat szabadított fel, és bár apróbb hibákkal, de kiváló gyakorlattal robbantak be a mezőnybe, melyet rendkívül előkelő pontszámmal jutalmazott a bírói panel. A fináléban aztán a csapat megmutatta igazi erejét, hiszen a bemelegítést következtében az egyik versenyző kézsérülést szenvedett, mely nehezítette ugyan versenyüket, de szerencsére mindez nem látszódott, hiszen szinte hibátlan versenygyakorlatot mutattak be, mellyel világbajnokok lettek kategóriájukban.

Legfrissebb hírek

Két magyar ezüst a cheerleading Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:46

Cheerleading: magyar aranyérem az Európa-bajnokságon

Egyéb csapat
2018.07.01. 16:46

Hajrálányok - tévhit, hogy a szépségükkel butaság párosul

NSO Tv Csapatsportok
2013.07.04. 10:16

Videó: hajrálányok - tévhit, hogy a szépségükkel butaság párosul

Egyéb csapat
2013.07.04. 10:10
Ezek is érdekelhetik